Férfi U19-es vb: nincs meg a 2. hely

Fotó: MKSZ
Mérkőzéstükör
Kovács Péter, szövetségi edző, Magyarország: A legvalószínűbb az, hogy a spanyolok ellen játszunk majd a nyolcaddöntőben, akik a világbajnokság egyik legerősebb csapatát alkotják. Esélyesek a világbajnoki címre is, de az éremre mindenképp. Örülök, hogy egy jó csapat ellen játszhatunk, amellyel a felkészüléskor már háromszor találkoztunk, de mindháromszor kikaptunk. Most itt az alkalom, hogy megfordítsuk ezt a mérleget. Recept nincs arra, hogyan lehet elfelejteni azt, ami eddig történt…
Glenn Solberg, szövetségi kapitány, Norvégia: Mindig nehéz a házigazda ellen játszani, ez most sem volt másként. Azt gondolom mindkét félidőben jól teljesítettünk. A mérkőzés video-elemzésével készülünk a következő összecsapásra. Eltűntek a különbségek: bárkit kaphatunk a másik csoportból ellenfélnek a következő mérkőzésre, négy azonos szintű csapat közül érkezik az egyik.
Horváth Dániel, beálló, Magyarország: Mindent kiadtunk ma magunkból, néha szerencsénk sem volt, de nem szeretném semmire fogni – a vereség az vereség. Megyünk tovább, új lapot kell nyitnunk és meg kell nyerni a nyolcaddöntőt.
Inge A. Eriksen, balátlövő, Norvégia: Nagyon kemény meccset játszottunk a házigazdákkal, őrületes hangulatban. Rengeteg volt a kiállítás mindkét oldalon, de a jó védekezésünk és a két kapusunk teljesítménye tartást adott a csapatunknak. A gyorsindulás az egyik legfőbb erősségünk, az ellenfél viszont remekül felkészült ebből és így nem igazán tudtunk élni vele. A franciákat várjuk ellenfélnek – abban kell feltétlenül javulnunk a kieséses szakaszra, hogy minimalizáljuk a gyengébb időszakainkat.
Férfi U19-es világbajnokság, Magyarország, D csoport, 5. forduló: Magyarország - Norvégia 23-26 (13-16)
Budaörs, játékvezetők: Santos, Fonseca (portugálok)
Magyarország: Miklós, Borbély (kapusok). Stranigg, Szeitl, Törteli 1, Faluvégi 7, Bánhidi, Tóth, Fekete 4, Nagy 4, Leimeter, Gidai 2, Kovacsics, Bujdosó 1, Bohács 3, Horváth 1.
Szövetségi edző: Kovács Péter
Norvégia: Aasheim, Bergerud (kapusok). Pedersen 2, Christensen, Sagosen 7, Thorbjoernsen 1, Johannesen 2, Nilsen, Schjetne, Christiansen, Bielenberg, Rammel 1, Matic 2, Liaba, Johannessen 2, Eriksen 9.
Szövetségi edző: Christian Berge
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/5, ill. 1/1
A magyar válogatott eddigi eredményei:
Magyarország-Venezuela 39-17 (19-10)
Gabon-Magyarország 17-29 (9-15)
Ausztria-Magyarország 20-20 (8-8)
Magyarország-Németország 23-40 (11-16)
A D csoport végeredménye: 1. Németország 10p (+88), 2. Norvégia 8p (+47), 3. Ausztria 5p (+30), 4. Magyarország 5p (+14), 5. Venezuela 2p (-94), 6. Gabon 0p (-85)
A világbajnokság további programja:
Augusztus 18. (vasárnap)
Nyolcaddöntők:
14:00 Franciaország-Norvégia (Érd)
14.00 Svédország-Fehéroroszország (Budaörs)
16:15 Dánia-Románia (Érd)
16:15 Ausztria-Horvátország (Budaörs)
18.30 Magyarország-Spanyolország (Érd)
18.30 Szlovénia-Egyiptom (Budaörs)
20:45 Szerbia-Katar (Érd)
20:45 Németország-Brazília (Budaörs)
Forrás: MKSZ