Negyedszer is SMASH!

Négy fordulóval, négy különböző helyszínen rendezik meg idén is a SMASH Strandröplabda Bajnokságot. Az első fordulót június 14-15-én rendezik, nevezni online lehet.

A SMASH Strandröplabda Bajnokságot 2011-ben indította útjára a Veszprémi Röplabda Club. Ekkor még Veszprém SMASH néven futott a versenysorozat, de a Veszprémi Röplabda Club megszűnésével a második évben már privát szerveződés volt a bajnokság. Négy fős a szervező stáb, Ávor Judit, Dolgos Attila, Seck György, Tóth Tibor. A fiúk többszörös magyar bajnokok, a röplabda szakmai részével foglalkoznak immár negyedik éve.

A rendezvényen a nyílt kategóriákban részt vehetnek az igazolt játékosok és a szabadidős és hobby-röplabdázók is, de az amatőr kategóriával egy egységes tömegsport mozgalom népszerűsítéséhez is hozzájárul a SMASH. A szervezők idén is nagy érdeklődésre számítanak, büszkék rá, hogy Győrtől Pécsig, Szombathelytől Budapestig számos városból érkeznek a nevezők.

Tavaly Balatonfüreden, a Kisfaludy strandon, 3 pályán 4 kategóriában 3 hétvégén játszhattak a játékosok, és mint eddig minden évben, idén is bővíteni kívánják a rendezvényt. A SMASH negyedik évében a négyes szám jegyében történik a szervezés: 4 fordulóval, 4 különböző helyszínen, 4 kategóriával készülnek a nyárra.

2013-ban már az első fordulóban is 108 fő vett részt és összesen 89 meccset, 3165 pontot játszottak a két nap alatt, ez megközelíti a 2011-es nyár egészére vonatkozó statisztikákat. Ha összehasonlítjuk az első SMASH statisztikáit a tavalyi számokkal, láthatjuk a fejlődést: A 2011-es versenysorozat végleges adatai: 3 versenynap, 69 csapat, 101 játékos, 194 meccs, 6316 pont.A 2013-as versenysorozat végleges adatai: 6 versenynap, 92 csapat, 172 játékos, 265 meccs, 9639 pont.

A kategóriák 1-3. helyezettjei fordulónként is kapnak ajándékot, oklevelet és a végső győztesek számára is értékes nyereményekkel készülnek. Neves támogatógárda állt a Bajnokság mögé, ami szintén garancia megfelelő díjazásra. A játékosok idén is számíthatnak SMASH trikóra, amin már a főtámogatók is helyet kapnak.

A helyszíneket idén a balatonfüredi Annagora Aquapark, a Probio Zrt. által üzemeltetett (már jól bevált) balatonfüredi Kisfaludy Strand, a Balatonalmádi BSE Sporttelep és a volt Zánkai Üdülőtábor, leendő új nevén Erzsébet Üdülőközpont adja. A nyárnyitó forduló egyben az Annagora Aquapark nyitóhétvégéje is, így minden strandolni és sportolni vágyót örömmel várnak Balatonfüredre.

A játékosok online tölthetik ki a nevezési lapot, akár a Bajnokság weboldalán, akár a Facebook oldalon keresztül is. Emellett, ahogy tavaly is, online zene-kívánására is lesz lehetőség, ezzel is biztosítva a remek hangulatot a rendezvényen.

SMASH Strandröplabda bajnokság 2014

Időpontok, helyszínek:

1. „nyárnyitó” forduló: 2014. június 14-15. (Szo-V.) Balatonfüred, Annagora Aquapark
2. forduló: 2014. július 5-6. (Szo-V.) Balatonfüred, Kisfaludy Strand
3. forduló, döntő: 2014. július 26-27. (Szo-V.) Balatonalmádi, BSE Sporttelep
4. forduló: 2014. augusztus 2-3. Zánka, Erzsébet Üdülőközpont