Kovács győzelme a Vivicitán

A VEDAC olimpikon maratonfutója, Kovács Tamás nyerte a 10 km-es távot a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

Ideális futóidőben (start 17 fok, cél 19 fok) vezényelhette a bemelegítést Katus Attila a tavasz hagyományosan legvonzóbb szabadidős eseményén, melyre 20.750 sportember nevezett, ez volt minden idők legnagyobb létszámú budapesti Vivicittája.

Tavaly 15650 sportember nevezett az eseményre Ez a csúcs 2014-ben megdőlt, hiszen idén 1/3-dal (!) nőtt a létszám. Ezzel ez a verseny minden idők második leglátogatottabb szabadidő sport eseménye Magyarországon, a top listán csak a tavalyi SPAR Maraton áll előtte, ahol 21.930 futót regisztráltak.

Magyarország összesen 770 településéről neveztek futók az eseményre. Budapestet és Pest megyét nem számítva a legtöbb nevezővel rendelkezik: Fejér 416, Komárom-Esztergom 315 és Jász-Nagykun-Szolnok megye 263 futó. Budapesten a legerősebb kerületek a XI. 860, a XIII. 814, a III. 759, a XIV. 720 futóval.


MTI Fotó: Kovács Tamás

57 ország képviseletében több mint ezer külföldi is jelentkezett (a legtöbben a félmaratonin). Egészen távoli vidékekről is érkeztek nevezések, többek közt Azerbajdzsánból, Bolíviából, Pakisztánból, Vietnámból, Venezuelából. A legtöbb, száznál is több külföldi Horvátországból és Angliából indul Budapestre.

A férfiak között a legidősebb az idén a 82. életévét betöltő Melichár György, aki a 10 km-en rajtolt. A nőknél a 7 km-t futó Sztarenszky Tiborné volt a korelnök, aki a versenyt megelőző napon ünneplte a 79. születésnapját. Összesen 42 hetven évnél idősebb futó nevezett, köztük kilenc hölgy. A 29. Telekom Vivicittá Városvédő futás legnépszerűbb távja a félmaratoni, melyen az indulni vágyók száma már 11 nappal a rajt előtt elérte a plafont és így - a magyarországi futóversenyek során először - a szervezők 6000 jelentkezés után le is zárták a nevezést. Az első félmaratonján indult 383 futó, közöttük olyan is, aki 72 évesen teljesíti életében először ezt a távot.

A klasszikus Vivicittá távra, a 10 km-re 3866 nevezés érkezett, köztük 510 volt ezen a távon újonc futó.
Első alkalommal volt ott a mezőnyben Gergely István vízilabda olimpiai bajnok. A világbajnok vízilabda csapat több játékosa is ott volt, hogy szurkoljanak neki. Először futott félmaratont Rippel Ferenc artista, aki ősszel maratont is szeretne futni. Ott volt a mezőnyben a 7 km-t választó Miklósa Erika operaénekesnő is, aki már nem először vett részt a Vivicittán, most a látássérült Riczu Tamást kísérve.

Betegsége miatt viszont nem lehetett ott az indulók között Balzsay Károly ökölvívó bajnok, akinek mielőbbi felépülést kívánva, az arcképét viselő trikóban futott a Magyar Telekom kezdeményezésére létrejött Fenntarthatósági Média Klub keretein belül induló Class Fm népes csapata, soraiban a népszerű műsorvezetők Szani Rolandtól Abaházi Csabán át Vadon Jánosig. Népes csapat képviseltette magát a TV2 is, melynek "színeiben" futott Demcsák Zsusza, Váczi Gergő és György Bence.


MTI Fotó: Kovács Tamás

A Midicittá rajtja előtt fél órával Kocsis Tibor egy rögtönzött minikoncerttel kedveskedett a futótársaknak mielőtt együtt elindultak a 7 km-es távon. Az első táv a félmaraton volt (hatezren neveztek, rekord a Vivicittá félmaratoni történetében!). Rózsa Iván a Magyar Telekonm vállalti kommunikációs igazgatója lőtte el a rajtot, mely után több mint nyolc percet vett igénybe, míg a majd hatezer futó áthaladt a rajtzónán.

Az első beérkezők a kerekesszékes Bók László (Szigetszentmiklós) és a handbike-os Legeza György (Budapest) voltak. A handbike-al versenyző leggyorsabb nő Lőrincz Krisztina (Budapest).

A félmaratonon a férfiaknál a volt válogatott Berecz Lajos (Mezőtúr SSE) rajt-cél győzelmet aratott és megismételte tavalyi sikerét. Berecz Lajos: Az egyes rajtszámommal az első sorból kirobbantam a rajtnál, próbáltam már a legelső métereken megfelelő pozíciót találni. Egyedül a svéd Björnson Elias tudott lépést tartani velem az elején, de a Margit-híd közepén már őt is leráztam. Az újabb arany ellenére nem hiszem, hogy én lennék a legjobb futó, a sikeremet elsősorban annak köszönhetem, hogy a legnagyobb riválisok a Vivicitta hagyományos rövidebb számában, ezúttal a 10 kilométeresek mezőnyében indultak. Elsősorban a frissítőállomásoknál estem ki a ritmusból, mikor megváltozott a légzésem. A címemet sikerült megvédenem, az időeredményemet is tovább tudtam faragni, abszolút elégedett vagyok a mai nappal. Rendszerint külföldön állok rajthoz, ezért mindig örömmel tölt el, ha idehaza is futhatok egy ilyen nívós rendezvényen. Legközelebb Horvátország felé veszem az irányt.

A nőknél Földingné Nagy Judit(Futóbarátok Egyesület) volt a leggyorsabb. A 10 km-en a férfiak versenye óriási befutót hozott, csupán hét másodperc választotta el az élen befutott két versenyzőt. A nőknél az előző két év ezüstérmese Kis Zsanett idén megszerezte az aranyérmet.


MTI Fotó: Kovács Tamás

Kovács Tamás ( VEDAC ) a 10 km férfi győztese
„Az elmúlt években már alapvetően félmaratoni és maratoni versenyekre készülök, itt a Vivicittán szerintem 10 éve futottam utoljára egy tízest, nagyjából hasonló hangulatban. Boldog vagyok, hogy ismét itt lehettem, mert egy nagyon éles meccset vívtam Józsa Gáborral. A rajtot követően hatan léptünk meg, a boly azonban hamar három főre olvadt, az utolsó 3 kilométeren pedig Gabival hatalmasat csatáztunk. A közönség rendkívül aktív volt, és bár Gábort buzdították, én is erőt tudtam meríteni belőle. Az utolsó kilométeren át is vette a vezetést, a hajrában azonban meg tudtam még újulni. Egy ilyen gyors futamon persze a futására és ellenfeleire figyel az ember, de a Kossuth tér átalakítása így is felkeltette a figyelmemet. A pálya vezetése tetszett, egyedül a hajtűkanyarok sikerültek kicsit lassabbra a kelleténél. Örülök, hogy tíz év után ismét a nevezés mellett döntöttem!”

Míg az elmúlt évben ezen az eseményen 2,2 millió forintot gyűjtöttek össze a résztvevő karitatív szervezetek futói, már a verseny előtt ez az összeg megközelítette a 7 millió Ft-ot.

A Bátortábor Élménykülönítménye - akik szlogenjük szerint is sportot űznek a jótékonyságból - most 50 olyan félmaratonistát számlált, akik felkészülésük során összesen 4,3 millió Ft összegyűjtését vállalták daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására.

A UNICEF színeiben és céljaiért aktívan is kiálló több, mint 100 résztvevő azért (is) futott, hogy a fejlődő országokban is minden gyerek hozzájuthasson a gyermekbénulás elleni Szabin-csepphez. 100 000 Ft-ból 2491 nem beoltott gyerek juthat védelemhez! Az UNICEF 100%-os kampányához neves személyiségek is csatlakoztak, futóként: így D.Tóth Kriszta műsorvezető, Kocsis Tibor énekes, Szabó Kimmel Tamás színész vagy Dukai Regina modell, énekes.

A Gézengúz Alapítvány szintén jótékonysági partnerünk a Telekom Vivicittán. Az ő követeik veleszületetten sérült csecsemők és kisgyermekek gyógyítása, rehabilitációja érdekében futnak és gyűjtenek. Az Alapítvány salgótarjáni kihelyezett telephelyét szeretnék minél több kölcsönözhető speciális terápiás eszközzel felszerelni. Követeik Huszárik Kata és a salgótarjáni születésű Pindroch Csaba színművészek.

Eredmények

Félmaraton:

Férfiak:
1. Berecz Lajos - Mezőtúr SSE 1:08:53
2. Björnson, Elias - SWE 1:10:09
3. Beda Szabolcs - ELTE-Sashegyi Geprád 1:12:22

Nők:
1. Földigné Nagy Judit - Futóbarátok Egyesület 1:22:53
2. Varga Éva - Orosháza 1:24:17
3. Laskai, Meghan - USA 1:25:47

Vivicittá (10 km)

Férfiak:
1. Kovács Tamás - VEDAC 30:40
2. Józsa Gábor - MAC 30:47
3. Csere Gáspár - BEAC 31:22

Nők:
1. Kis Zsanett- MAC-NS 37:34
2. Ferenc Katalin - BEAC 38:24
3. Varró Katalin - Budapest 38:42

Midicittá (7 km)

Férfiak:
1. Egri Balázs József - Budapest 22:21
2. Pach Péter Pál - ELTE ADSK 23:57
3. Danku Péter István - 24:57
Nők: 1. Gelle Annamária- UTE 28:08
2. Vajkovics Viktória - Veresegyház 28:35
3. Csuta Dorottya - Dunakeszi 28:35

Félmaraton handbike eredmények

Férfiak:
1. Legeza György - Budapest 1:06:02
2. Fenyvesi Zoltán - Budapest 1:11:45
3. Sasvári Gyula - Miskolc 1:33:06

Nők:
1. Lőrincz Krisztina - Budapest 1:24:21
Félmaraton kerekes szék eredmények

Férfiak:
1. Bók László - Szigetszentmiklós 1:05:07
2. Schober László - Budapest 1:47:44

Midicittá (7 km) kerekes székes eredmények

Férfi:
1. Horváth Roland - Budapest 36:17

Női:
1. Tóth Krisztina - Vác 45:39

Forrás: futanet.hu