Harsányi és Jamali térdműtéte

Térdműtéten esett át Harsányi Gergely, a Tatabánya és Iman Jamali, az MKB-MVM Veszprém kézilabdázója.

A vb-selejtezőben elvérzett magyar válogatott csapatkapitányát kedden operálták meg. Harsányi a szlovénok elleni kvalifikációs párharc első mérkőzésén sérült meg, majd a vasárnapi, velenjei visszavágón rásérült a térdére. Klubja honlapjának elmondta, előreláthatólag egy-másfél hónapig tart a gyógyulása.

Az iráni Jamalinak a szalagjai voltak lazák, pedig korábban már műtötték a térdét. A veszprémi csapat beszámolója szerint szerdán térhet haza, de egy hónapig egyáltalán nem terhelheti a lábát, és legkorábban tíz hét múlva kezdheti el az edzéseket.

A veszprémiek bosnyák légiósa, Mirsad Terzic bokaműtéte után négy hét múlva kezdheti el a felkészülést.

Horvát csapattársa, Mirko Alilovic válla viszont rosszabb állapotban volt, mint azt előzetesen várták: őt június 1-én Horvátországban operálták, előreláthatólag szeptember elején kezdheti el az edzéseket, és szeptember végén léphet újra pályára.