Javuló forma a Veszprémnél
Izgalmasan kezdődött a nézni vágyók számára a Borac Banja Luka - MKB-MVM Veszprém KC mérkőzés, a közvetítő csatorna nem kapta a műholdas jelet, így csak az első félidő közepén tudott bekapcsolni.

A mérkőzés elején úgy látszott, nem megy a SEHA ligában idegenben a Veszprémnek, de szerencsére az előző mérkőzéshez képest már jóval előbb, a 9. percben magára talált már a magyar bajnoki címvédő. Zeitz beállásával megszaporodtak a lövések is és a védekezés is jobban a helyére került, míg a félidő első részében a beállókra számíthatott gólszerzésben Ortega, Nilsson és Sulic személyében. A félidő végére már valamennyire nyugtató volt a helyzet, a 3-4 gólos különbséget stabilan tudta tartani a Veszprém, 12:15-tel zárták a félidőt.
A második játékrész elején már jóval magabiztosabban játszott a Veszprém, a játékrész közepére már nyolcgólos előnyt harcol ki (44. perc 18:26). Az utolsó tíz percre azonban kiengedett a vendégcsapat, de így is négy gólnyira tartotta magától az ellenfelet. Ennél közelebb nem kerültek a bosnyákok a magyar csapathoz, a végeredmény is 29:33 lett.
Mérkőzéstükör (Forrás: MKB-MVMVeszprem.hu)
Mirsad Terzic: Örülök, hogy itt játszhattam, hiszen Bajna Luka az egyik leghíresebb kézilabda fellegvár a Balkánon. Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, túlságosan is tiszteltük a hazaiakat, nekünk ennél sokkal jobban kell játszanunk. A SEHA Liga kicsit új nekünk, kicsit több idő kell az alkalmazkodáshoz.
Antonio Carlos Ortega: Koncentráció nélkül játszottunk, különösen védekezésben. Támadásainknak nem volt meg a dinamikája. Nem volt sok időnk felkészülni a meccsre, hosszú volt, az utazás is, de ez nem lehet magyarázat a gyenge teljesítményünkre. Az ilyen meccsek kiváló alkalmak lennének a csapat építésére, de ma még ennek sem tudtunk megfelelni.
RK Borac - MKB-MVM Veszprém 29:33 (12:15)
Banja Luka, vezette: Pandzic, Mosorinski (szerbek)
Borac: Abadzic Stanko - Dukic Milan 7, Mikic Mirko 7/3, Obradovic Branislav 3, Nikolic Ratko 2, Trivunda Srdan 4, Bezbradica Nemanja 2, csere: Haseljic Mirza (kapus), Celic Dorde 2, Jankovic Stefan 2
Vezetőedző: Igor Radenovic
Veszprém: Mikler Roland - Gulyás Péter 4, Nagy László 1, Chema Rodriguez 1, Andreas Nilsson 3, Mirsad Terzic 3, Iváncsik Gergő 1, csere: Cristian Ugalde, Renato Sulic 7, Christian Zeitz 4, Carlos Ruesga 3, Gasper Marguc 6/3
Kiállítások: 8 perc, illetve 4 perc
Hétméteresek: 4/3, illetve 3/3