Ötből öt!

Képgaléria a cikk végén
Bár döcögősen indult kicsit a mérkőzés, nem jött ki a különbség a két csapat között. A Schuch-Nilsson-Zeitz hármas még nem volt elég összeszokott, így Mikler előtt nem volt tökéletes a védekezés, a horvátok sokáig mínusz hármon tudtak maradni (14. perc, 9-6).

A 16. perctől aztán megindultak a hazaiak, amihez nagyban hozzájárult Ortega taktikája is, aki sokat forgatta a csapatot (18. perc 12-6). A félidő utolsó 5 percében gólszerzéssel már nem tudtak a vendégek hozzászólni a mérkőzéshez, sőt, a 42. percig nem is tudták bevenni Mikler kapuját. A félidőt 17-9-cel zárták a csapatok.

A 42. percben, 18 perccel az előző vendégtalálat után, amikor Gadza ismét betalált, már 14 volt a differencia, ekkor már rég eldőlt a mérkőzés. A Nexének továbbra sem volt sok esélye lépést tartani, a végére teljesen elfáradtak. Teljesen megadták magukat a magyar bajnoknak, akik fölényesen, kétszer annyi gólt dobva, mint ellenfelük, 36:18-ra győztek és várják szombaton 16:00-kor a Metalurg Skopjét.
Mérkőzéstükör
Carlos Ortega: Középen még szükség van Zeitz és Nilsson fejlődésére, de jól haladnak. Szeretnék köszönetet mondani Schuchnak, aki tegnap nem tudott edzeni kisebb sérülés miatt, de ma mégis tudott játszani.
Kanczel Ottó: Boldog vagyok, hogy pályára léphettem. Védekezésben nem vagyok elégedett magammal, bár szereztem gólt, de hibák voltak a védekezésemben. Próbálok ezekből tanulni, és fejlődni.
Mahovlic Vjekoslav: A mérkőzés előtt aggódtam, hogy nagy lesz a különbség a két csapat között. Nem tudtuk tartani a lépést védekezésben a Veszprémmel. Talán két-három olyan játékosunk van, akik megközelítik a veszprémi szintet. Hat új játékosunk van, akiknek be kell illeszkednie ebbe az új csapatba.
Juzbasic Martin: Nehéz, de megtisztelő volt Veszprém ellen játszani. Úgy gondolom, nem tartozunk a SEHA-Ligában a legjobbak közé, de nem is vagyunk a legrosszabbak.
MKB-MVM Veszprém - RK Nexe Nasice 36:18 (17:9)
Veszprém, vezette: Mosorinski, Pandzic (szerbek)
Veszprém: Mikler Roland - Gulyás Péter 4, Christian Zeitz 7, Schuch Timuzsin, Andreas Nilsson 5, Mirsad Terzic 1, Cristian Ugalde 4, csere: Mirko Alilovic (kapus), Iváncsik Gergő 1, Carlos Ruesga 1, Momir Ilic 2/1, Nagy László 2, Gasper Marguc 4/1, Chema Rodriguez, Renato Sulic 4, Kancel Ottó 1
Vezetőedző: Carlos Ortega
Nexe: Perica Lelic - Can Celebi 4, Josip Bozic-Pavletic 1, Marko Mrdenovic 1, Ante Gadza 5, Marin Vegar 3, Albin Eter 3/2, csere: Martin Juzbasic (kapus), Josip Crnic 1, Kreso Tomas, Marin Kruzic, Tomislav Nuic, Marin Sakic, Mirko Herceg
Vezetőedző: Mahovlic Vjekoslav
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc
Hétméteresek: 2/2, illetve 3/2