Hajrában kiharcolt döntetlen

Az első félidőben a Veszprém, a másodikban a Füred volt a jobb, végül a hazaiak harcolták ki a döntetlent Burcsik góljával a megyei rangadón.

A csapatok éppen aktuális formájától függetlenül egy Veszprém-Balatonfüred csata mindig rangadónak számít. Az őszi teljesítmény alapján a Füred számított esélyesnek, igaz, a balaton-partiak is a tabella alsó harmadában tanyáznak, azonban a múlt héten, Diósdon megszerzett első veszprémi győzelem bizakodásra adhatott okot a hazai szurkolóknak. Az elmúlt időszak nézőszámához képest több szurkoló látogatott ki a veszprémi stadionba, ami szintén jelezte a rangadó hangulatot.

A Füred kezdhette a mérkőzést, mindkét csapat meg akarta szerezni a vezetést, de a hazaiak veszélyesebb támadásokat építettek, és több helyzetük is volt. Az első találatra a 26. percig kellett várni, Pavlitzky lövése a kapufát találta el, de a kipattanóra Tóth érkezett, és a kapuba bombázott (1-0). A folytatásban meglehetősen sok szabálytalanságot követtek el a csapatok, ami még feszültebbé tette a mérkőzést, Simon és Szabó kakaskodásért kaptak sárga lapot. Az első játékrész végére maradt az 1-0-s, teljesen megérdemelt hazai vezetés.

A fordulást követően a vendégek fokozatosan nyomás alá helyezték a veszprémi kaput, leginkább pontrúgásokból veszélyeztettek. A hazai védők az első negyedórában állták a sarat, és hárították a szögletekkel és szabadrúgásokkal veszélyeztető vendég támadásokat. A 60. percben egyenlített a Füred: Czafit fejjel vette be a hazai kaput (1-1). A vendégek továbbra is veszélyes támadásokat építettek, több bravúros hazai mentést követően a 74. percben újabb füredi gól született: egy beadásból lecsorgó labdát Balogh lőtte be a veszprémi kapuba (1-2). A hajrában mindkét oldalon adódtak helyzetek, végül a 93. percben, az utolsó lehetőséget kihasználva Burcsik egyenlíteni tudott (2-2).

Összességében elmondható, hogy megérdemelt pontosztozkodás született, hiszen az első félidőben a Veszprém, a másodikban a Füred volt a jobb, a pontosztozkodás első számú győztesei a szurkolók voltak, akik egy izgalmas, négy gólt hozó mérkőzést láthattak.

Veszprém FC - Balatonfüredi FC 2:2 (1:0)

Veszprém, Egyetemi Stadion, vezette: Farkas (Horváth Z., Szabó P.)

Veszprém: Kádár - Hanák (Zsély a 65.), Garai, Császár, Kuti (Udvardi a 78.), Németh E., Bolla, Pavlitzky, Tóth L., Simon A., Skriba (Burcsik a 63.)
Vezetőedző. Simon Attila

Balatonfüred: Filipánics - Domján, Szöllőskei, Bognár, Szántó (Bánhidi a 83.), Simon B. (Füredi a 46.), Kovács Á. (Keszei a 32.), Szabó L., Balogh B., Czafit, Kovács Sz.
Vezetőedző: Pető Tamás

Gólszerzők: Tóth L. a 27., Burcsik a 93. percben, illetve Balogh B. a 60. és a 74. percben.
Piros lap: Szabó L. a 85. percben.

Forrás: onlineok.com

5

Képgaléria