Császár mindkét magyar klubért szorít a BL-ben

A 140-szeres magyar válogatott Császár Gábort meglepte, hogy az MKB-MVM Veszprém Párizsban győzelmet engedett ki a kezei közül, ugyanakkor nagy elismeréssel nyilatkozott a nyílt sisakkal küzdő és a papírformával nem törődő MOL Pick Szeged vasárnapi bravúrjáról.

A jelenleg a svájci bajnokságban szereplő Kadetten Schaffhausen együttesét erősítő kézilabdázó soha nem tartozott a könnyelműen jósolgató játékosok közé, és elvéhez hűen most is mértéktartóan nyilatkozott arról, hogy a két magyar élcsapat ott lehet-e az EHF Bajnokok Ligájának négyes döntőjében.

A kétszeres olimpiai negyedik helyezett Császár 2010-től 2013-ig a Veszprém kulcsjátékosa volt, ahonnan akkoriban búcsúzott el, amikor az Európa legtehetősebb klubcsapataként emlegetett Paris Saint Germain arab tulajdonosai elhatározták, hogy "világverő" együttest verbuválnak. Álmuk mindezidáig nem teljesült, ahogy néhány leszerződtetett játékosé sem. Császár idén köszönt el Párizstól, és került a svájci bajnoki cím megszerzésére még esélyes Schaffhausen kötelékébe.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

- Igyekeztem elfogulatlanul, szigorúan szakmai szemmel végignézni a tévében a két magyar klubcsapat küzdelmét. Arra voltam kíváncsi, hogy olyan eredmények születnek-e, amelyeket vártam. Meglepett, hogy a Veszprém biztosnak látszó győzelmet engedett ki a kezéből, illetve az, hogy a PSG a végén ki tudott egyenlíteni. Abból indultam ki, hogy két mérkőzés alapján mindenképpen a Veszprémnek áll a zászló, és a véleményemen a párizsi 24-24-es döntetlen eredmény sem változtatott. Nyilván magabiztosabbak lennének Carlos Ortega játékosai, ha az előnyükből legalább két gólt meg tudtak volna őrizni. Akkor pontosan ugyanúgy nyertek volna, mint tavaly Párizsban. A mostani PSG szerintem két jó igazolásnak köszönhette a jobb eredményt: Omeyernek a világ egyik legjobb kapusának, és a jól megtermett új védőjének, N'diaye Zachariának. Az MKB MVM Veszprém támadásban és védekezésben is jobb volt az ellenfelénél, ezért gondolom azt, hogy győznie kellett volna. A Veszprém Arénában nem lesz könnyű dolga a hazai csapatnak, mert több a veszteni valója, mint az idegenben pályára lépőknek, de a magyar bajnokcsapat már nehezebb feladatot is képes volt jól megoldani - hangsúlyozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Császár Gábor, aki úgy véli, a Szeged a háromszoros BL győztes méltó ellenfele.

- A MOL Pick Szeged más utat járva ugyanúgy tudatosan építkező csapat, mint a Veszprém - folytatta Császár. - Már a tavalyi berlini EHF Kupa győzelmük is tiszteletet parancsolt, és az óta még erősebbek és összeszokottabbak lettek. Idegenben és otthon is legyőzték a Bundesliga három legjobbja közé tartozó Löwent, most pedig a háromszoros BL győztesnek is leckét tudtak adni. Olyan német csapatokról beszélek, amelyek nem ritkán hetente kétszer játszanak a Bajnokok Ligája összecsapásaival egyenértékű mérkőzéseket. Vasárnap élvezetes találkozón szinte végig vezetve szerzett előnyt a Szeged a visszavágóra, és most az a kérdés, hogy a következő hétvégén tudnak-e még egyszer nagyot alakítani. Egy olyan csapat pályáján, amelyik a hazai közönsége előtt eddig nagyon ritkán szenvedett vereséget. Jósolni nem akarok, azt viszont bátran mondom ki, hogy a negyeddöntő első mérkőzésén a Szeged a Kiel méltó ellenfele volt - mondta Császár, hozzátéve, hogy a jelenleg a harmadik helyen álló csapatával a rájátszás hajrájában mindenképpen szeretnének előre lépni.