Érzelmes búcsú az évadtól
A Veszprém Aréna előtti téren köszöntötték a Kölnből ezüstéremmel hazatért MKB-MVM Veszprém játékosait és a technikai stábot. Sokféle érzelem látszódott az arcokon, Gulyás Péter és Iváncsik Gergő arcára mérhetetlen öröm és boldogság ült ki, a két szélső vezényelte a közönséget a rigmusok éneklése közben, Nagy László könnyekig meghatódott, Mikler Roland viszont még láthatólag nem tudta túltenni magát a Barcelona elleni vesztes mérkőzésen. A Carlos Ruesga kivételével, aki igazoltan hiányzott, hiszen a múlt héten műtötték térdét, és akit külön éljenzett a tömeg jó egészséget kívánva, mindenki megjelent.

A gárdát Porga Gyula, Veszprém megyei jogú város polgármestere köszöntötte, elmondta, szerencsések a veszprémiek, hiszen a világ legszebb városában élnek és itt található a világ legjobb szurkolótábora és kézilabdacsapata. A beszédet folyamatos éljenzés szakította félbe. A város első embere után dr. Fonyó Károly, a klub elnöke is méltatta mind a csapatot, mind pedig a közönséget. Nagy László könnyeit törölgetve szorongatta a mikrofont, mire meg tudott szólalni. Nagyokat nyelt és nem találta a szavakat, a szurkolók így is tudták, mennyire köszönik azt a támogatást, amit a mérkőzések alatt és kint Kölnben is kaptak. A csapatkapitány elmondta, szavakkal ki nem fejezhető érzés, hogy egy meccs nélküli napon, hétfő délután is közel kétezren köszöntik a csapatot. Záró momentumként egy csapatként a játékosok és a közönség elénekelte a Veszprém indulóját, majd percekig tartó tapssal búcsúztak egymástól a felek.