Félgőzzel, fáradtan nyerni

Az MVM Veszprém is bekapcsolódott a magyar bajnoki sorozatba, a rájátszás első mérkőzését a Sótonyi vezette Csurgóval játszották.

Kimaradó volt a veszprémi keretből a sérüléssel bajlódó Christian Zeitz, valamint Andreas Nilsson és Ivan Sliskovic is pihenőt kapott a magyar szövetségi kapitányként frissen kinevezett Sabaté mestertől.  Szerepelt azonban a jegyzőkönyvben az ifjú Füzi Dániel.

Nem tartalékosan álltak a veszprémiek, Nagy László is a kezdők között volt. Ennek ellenére nehézkesen indult az első félidő a hazaiak számára, Alilovic nem találta a labdát és a védelem sem állt a helyzet magaslatán. A gyors játékban nyolc gólt szereztek a csapatok mindössze öt és fél perc alatt, végig a Csurgó vezetésével. A vendégek 5-1-re is vezettek, Sabaté pedig időkérés helyett kivárt, amit jól is tett, hiszen a 20. percre meg is fordították a mérkőzést a hazaiak, 13-7-re átvették a vezetést. A félidőre is sikerült megtartani az előnyt, 18-11-gyel fordultak a felek.

A második játékrész elején beragadt a Veszprém, bár a távolságot tartotta a vendégtől, a Csurgó sem adta fel, és a hazaiaknak is mindent meg kellett próbálniuk ahhoz, hogy őrizzék előnyüket. Alilovic kiválóan védett, segítségével sikerült sok gyorsindítást szereznie a veszprémi csapatnak, amivel el is dőlt a mérkőzést. A második játékrészben végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, és egymás után szerezték a gólokat. Egy gyors 3-0-s sorozattal aztán ellépett a Veszprém, a 48. percben már tíz góllal vezettek. A győzelem nem forgott veszélyben, végül 32-23-ra nyert a címvédő.

Mérkőzéstükör

Javier Sabate: A Csurgó nagyon jó csapat, jó kézilabdát játszanak. Nehéz mérkőzésre számítottunk, komolyan vettük őket. Védekezésben nagyon jól teljesítettünk, Mirko Alilovicnak köszönhetően sok indítás gólt szereztünk, amivel sikerült is megnyernünk a mérkőzést.

Sótonyi László: Sok játékosom most először játszott a Veszprém Arénában. Elégedett az irammal, helyenként meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket, de várható volt a Veszprém fölénye.

Schuch Timuzsin: A Veszprémnek a kemény védekezés a karaktere, az edző is mindig ezt kéri tőlünk. Jó védekezéssel könnyen tudunk indulni, és gyorsindításos gólokat szerezni. Van, mikor szétszórtak vagyunk, most kezd sűrűsödni a szezon, de most érik be, amiért eddig küzdöttünk.

MVM Veszprém - Csurgói KK 32:23 (18:11)

Veszprém, vezette: Bonifer F., Oláh V.

Veszprém: Mirko Alilovic - Gasper Marguc 2, Renato Sulic 6, Nagy László 3, Schuch Timuzsin, Mirsad Terzic 1, Chema Rodriguez 1, csere: Gulyás Péter 3, Iváncsik Gergő 4/1, Isaias Guardiola 3, Momir Ilic 1, Aron Palmarsson 2, Cristian Ugalde 3, Lékai Máté 3, Füzi Dániel
Vezetőedző: Javier Sabate

Csurgó: Bartucz László - Gebhardt Ádám, Stefan Cavor 4, Gafar Hadziomerovic 2, Filipe Mota 2, Darko Dimitrievski, Gazdag Tibor 2, csere: Herbert Gábor, Döme Szabolcs 1, Josip Pazin 4, Hornyák Péter 1/1, Pordán Bálint 1, Hanusz Egon 1, Szkokán Szabolcs 2, Jakub Mikita 3
Vezetőedző: Sótonyi László

Hétméteresek: 1/1, illetve 2/1
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc

 galeria_587

Képgaléria