Sima győzelem Balatonfüreden

A címvédő MVM Veszprém magabiztos, 33-24-es győzelmet aratott a Balatonfüred otthonában a férfi kézilabda NB I felsőházi rájátszásának hétfői mérkőzésén.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

Mérkőzéstükör (handballveszprem.hu)

Xavi Sabaté: Nem számítottunk könnyű meccsre, hiszen tavaly nehéz volt itt nyernünk. Az első félidőben nagyon jól védekeztünk, Mikler fantasztikus volt, és támadásban is remekeltünk. A második játékrészben nagyon jól játszott a Balatonfüred, gratulálok nekik a mai teljesítményükhöz. De gratulálok a saját csapatunknak is, mivel jól teljesítettünk és nyertünk, ami a legfontosabb. Úgy érzem, jó formában vagyunk, de még nem a legjobban, viszont folyamatosan közelítünk ahhoz. Szerintem egyre jobbak és jobbak vagyunk, aminek nagyon örülök.

Gulyás Péter: Számunkra ez a mai mérkőzés volt a legfontosabb találkozó, ezt követően pedig az első meccsünk a SEHA Liga Final4-ban. Ez egy jó meccs volt, amelyen tudtuk gyakorolni a védekezésünket és a lerohanásainkat. Ahogy a közönség is láthatta, nagyon sokat futottunk a mai mérkőzésen. Ez azt gondolom, hogy az előnyünkre válik, fejlődési szempontból kiváló találkozó volt. Az ilyen összecsapásokon fontos, hogy az elején jól fel tudjunk pörögni, amivel a magunk dolgát is megkönnyítjük, hiszen nem engedjük, hogy az ellenfél olyan lendületbe kerüljön, amivel problémát okozhat nekünk. Nagyon jól kezdünk, jól védekeztünk és jól futottunk, úgy érzem ez volt a kulcs ma. Örülök annak, hogy egyre többet játszom, de még van mit javítani a formámon. A (Nagy) Lacival akkor ott előtte, abban a pillanatban megbeszéljük ezeket a figurákat, és úgy is történik a dolog. De edzésen persze gyakorolni kell ezeket, anélkül nem megy.

Csoknyai István: Várható volt, hogy az élet hoz olyan periódusokat, amikor olyan felállásban kell játszanunk, amire nem is készültünk. Igaz, várhatóan, ha a teljes csapatunkkal is álltunk volna ki, akkor is nagy falat lett volna nekünk a Veszprém. Akik pályán voltak, mindent megtettek, és voltak olyan szakaszai a találkozónak, amikor kimondottan jól játszottunk. A fiatalok próbálták bizonyítani tehetségüket és azt, hogy lehet rájuk számítani. Úgy gondolom, hogy a Veszprém ma annyit adott ki magából, amennyi elegendő volt a biztos győzelemhez, gratulálok nekik ezúton is. Sok sikert kívánunk nekik a Bajnokok Ligájában és a SEHA Ligában!

Balatonfüredi KSE - MVM Veszprém 24:33 (11:18)

Balatonfüred, vezette: Horváth P., Marton

Balatonfüred: Rózsavölgyi Gergő - Gyene Norbert 2, Stanislav Kasparek 2, Bánhidi Bence 3, Ligetvári Patrik 1, Gerdán Tibor, Bóka Bendegúz 4, csere: Fazekas Nándor (kapus), Németh Balázs, Győri Kristóf 5/2, Törteli Koppány 1, Szilágyi Dávid 1, Szöllősi Balázs 4/1, Gábori Máté 1, Mihail Petrovski
Vezetőedző: Csoknyai István

Veszprém: Mikler Roland - Gulyás Péter 5, Nagy László 4, Lékai Máté 1, Renato Sulic 4, Momir Ilic 4/1, Iváncsik Gergő 2, csere: Mirko Alilovic (kapus), Schuch Timuzsin, Isaias Guardiola, Aron Palmarsson 1, Andreas Nilsson 6, Cristian Ugalde 2, Gasper Marguc 2, Chema Rodriguez 2, Mirsad Terzic
Vezetőedző: Xavier Sabaté

Hétméteresek: 4/3, illetve 1/1
Kiállítások: 6 perc, illetve 4 perc