Előrehaladás - minden szinten

Az alapvető célkitűzéseit teljesítette a nyugodt körülmények között működő HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, az alapszakaszbeli csoportját megnyerő, az NB I/B-ben végül negyedik helyen zárt klub ugyanakkor változások előtt áll: zászlajukra a fiatalítást tűzték.

Az előző szezonban tízedikként „leintett” egyesület a minap véget ért másodosztályú bajnokságnak annak reményében vágott neki, hogy javít a 2014/2015-ös évadban elért eredményén és a „nyugati-blokk” első négy helyének egyikén végez. A mieink húsz-kettes győzelmi-vereség mutatóval megnyerték a tizenkét szereplős csoportjukat, majd a felsőházi rájátszás negyeddöntőjét is gond nélkül hozták. Sajnos az elődöntőben és a kisfináléban kiütközött, hogy a kispadjuk sérülések esetén rövid, a kulcsembereik a pontvadászat hajrájára elkészültek az erejükkel.

- Összességében nem lehetünk csalódottak, hiszen az előzetesen megfogalmazott elképzeléseinket siker koronázta - mondta Naményi Miklós, a sportkört működtető Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezetője. A befektetett munka és az anyagi lehetőségeink függvényében jó „értéket” értünk el. A Hoya Lens Hungary Zrt., a Kinizsi Bank Zrt. és a megyeszékhely önkormányzata révén biztosított a kiegyensúlyozott hátterünk - nem csupán pénzügyileg, erkölcsi értelemben is -, ám a kiszámítható gazdálkodásunk nem jelenti azt, hogy mifelénk kolbászból lenne a kerítés. Akad ligabeli riválisunk, amely a büdzsénk duplájából, közel százmillió forintból dolgozik. Sokáig úgy tűnt, hogy harcban lehetünk a feljutásért, aztán az idény végére elfogytunk, hullámzott a produkciónk. Mindnyájunk számára bebizonyosodott, hogy a még szebb kalkulushoz, többet kell dolgoznunk, a jelenlegi edzésszámon emelni kell.

A műhely életében a következő hetekben komoly átalakulások történhetnek. A TAO-pályázati támogatás által, illetve a helyi önkormányzat segítségével nyáron jelentős ráncfelvarráson esik át az otthonuk, a sportfejlesztési programjuk első lépéseként a Vetési gimnázium teljes öltözőrendszere megújul. Ilyenformán a mostaninál sokkal jobb, mondjuk ki: méltóbb körülmények között láthatják vendégül a játékvezetőket, a vetélytársakat, ráadásul a hazai kedvencek saját helyiséget is kapnak, amit kizárólag ők használhatnak. A mintegy negyvenmillió forintot kóstáló munkálatok várhatóan augusztus végéig befejeződnek. Mint megtudtuk: a projekt második ütemeként, jövő ilyenkor a küzdőtér újulhat meg.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém elöljárói nemrég a római Stella Azzurra főhadiszállásán jártak, s megismerkedtek a világhírű akadémia struktúrájával. Legyen elég annyi az olasz neveldéről, hogy több sportolójuk pallérozódik az amerikai egyetemi bajnokságban, s mert mindennapjaikban a játékos-eladásokat preferálják, a költségvetésük ötmillió euró. A felek között egyelőre „csak” szóbeli egyezség született, de nem kell sokat várni az együttműködési megállapodás aláírására sem. Első körben öt magyar tinédzsert hívtak meg a júliusi, Roccaporena-ban tartandó táborukba - a felkészítőikkel. Augusztusban pedig három-négy olasz szakember érkezik a megyeszékhelyünkre, akik észrevételeikkel segítik a veszprémi korosztályos gárdák munkáját.

S ami a szurkolókat leginkább érdekli: a klub felnőtt-kerete számottevő változások előtt áll, hovatovább új korszak kezdődik az életükben. A bajnoki kiírás végeztével levonták a szükséges következtetéseket. Az évzárót követően több játékostól is elköszönnek. A pótlásukra elsősorban fiatalokat néztek ki Mérész Csabáék, a vezetőedző várhatóan A-csoportban is bemutatkozott, volt és aktuális korosztályos válogatottakkal dolgozhat együtt. Rajtuk kívül olyan spílerek is érkezhetnek, akik régóta a B-csoport élvonalában bizonyítanak. Ám felkerül a felnőttek közé a VUKE egyik legtöbbre tartott tehetsége, a tizenhatodik születésnapját ősszel ünneplő Szűcs Péter.

- Egyelőre képlékeny a helyzet, több olyan kosárlabdázóval állunk tárgyalásban, akik erősítést jelenthetnek számunkra - jegyezte meg a már a jövőbeli tennivalókra koncentráló Naményi Miklós. A legfontosabb, hogy a „régiek” és az újak jó elegyet alkossanak, az együttes még stabilabb és ütőképesebb legyen. A csapatépítés augusztus közepén kezdődik, majd jönnek a felkészülési mérkőzések és a teszttornák. A soros szezonban legalább a mostanihoz hasonló paramétereket mutatnánk fel, vagyis olyan garnitúrát alakítanánk ki, amely éremesélyes a ligában. Az élvonalba kerülésről most sincs szó, nem raknánk túlzott terheket Kámán Tamásék vállára. Persze nem bánnánk, ha az ideinél is szebb jövő köszöntene ránk.