Telekom: Élőképre várják a drukkereket
1977. január 9. neves dátum Veszprém városának történetében, hiszen ezen a napon alakult meg a felnőtt férfi kézilabda klub a Királynék városában, amely az azóta eltelt időben sikert sikerre halmozott Magyarországon és Európában egyaránt.
2017. január 9-én ennek a történelmi napnak lesz a 40. évfordulója, azt is mondhatjuk, hogy ez lesz a Klub 40. születésnapja.

A jubileumi év alakalmából a Klub két rangos tornát is szervez, de az alapítás napjáról is szeretne méltóképpen megemlékezni. Több elképzelés is született ennek kapcsán, végül a Veszprémi Szurkolói Egyesület ötletét szeretnénk megvalósítani, annak vezetőivel együttműködve.
A nevezetes napon 18:00-ra várjuk minden kedves szurkolónkat a Veszprém Aréna előtti térre, ahol egy élőképet alkotunk a drukkerekkel, kirajzolva a 40-es számot. Ehhez kérünk Mindenkit, hogy hozzon magával egy piros és egy fehér mécsest is.
Névadó szponzorunk, a Magyar Telekom tetszését is elnyerte az ötlet, ők biztosítanak az élőkép megörökítéséhez drónt, és forró itallal lepik meg a téren megjelenő szurkolókat - jelentette be a klub hivatalos oldala.