Kivágták a rezet

Egy lélegzetelállító derbin – a hatékonyabb védekezésének köszönhetően – egalizálta a felsőházi rájátszás két diadalig tartó elődöntőjét a HOYA Pannon Egyetem Veszprém, a példásan helytállt kosárlabdázóink idegenben tartották életben az érmes reményeiket.

A fináléba jutásért vívott találkozósorozat – számunkra rosszul sikerült – nyitó fellépése után nem adták fel a harcot a mieink, akik mint emlékezhetünk rá, mivel két hete nem tudták kihasználni a pályaelőnyüket, lépéshátrányba kerültek a másodosztályú bajnokság hajrájában. Körtélyesi Gergelyék ezúttal hősiesen küzdöttek: mindent megtettek a győzelemért. Mozgósították az összes erőtartalékukat, aminek az lett az eredménye, hogy az elsőtől az utolsó percig maximálisan, teljes elánnal koncentráltak, a játékukban nyoma sem volt görcsösségnek, idegességnek. Miután átérezték a rangadó fontosságát, élesek és motiváltak voltak, szervezetten és taktikusan – a megbeszéltek szerint – iparkodtak, vagyis agresszíven és összeszedetten védekeztek, illetve ötletesen támadtak, miközben a döntő pillanatokban higgadtak maradtak.

Mérész Csaba: Ma bebizonyosodott, hogy a Vetési gimnáziumban önmagunkat vertük meg. Amire két hete készültünk, azt az észak-magyarországi megyeszékhelyen teljességgel visszakaptam a pályára lépett tanítványaimtól. Rendkívül szigorúan védekeztünk, hogy úgy mondjam: negyven percen át „daráltunk”. Ilyenformán sikerült elbizonytalanítanunk a jó képességű ellenfelet. Éppen az ellenkezője történt, ami április végén a királynék városában. Büszke vagyok a csapatomra, a bennünket elkísért szurkolóknak pedig hálával tartozunk. Még mindig nem dőlt el a továbbjutás, jövő pénteken, a mindent eldöntő mérkőzésen ugyanígy kell produkálnunk, kiváltképp védekeznünk. Ha akkor is úgy játszunk, ahogy tudunk, ott lehetünk a fináléban.

Miskolci EAFC - HOYA Pannon Egyetem Veszprém 61-74 (15-16, 10-25, 17-13, 19-20)

Miskolc, 300 néző. Vezette: Gorka, Gál, Fodor.

Miskolc: Szögi 12/3, Drahos 4, Máté 3/3, Lippai 6, Price 13. Csere: Takács 10/6, Szojka 4, Kopasz 3, Galló 2, Endrész 4, Orosz. Vezetőedző: Bene Szilárd.

Veszprém: Helmeczi 6, Kálló 7/3, Kámán 8/3, Pavlovic 19, Körtélyesi 27/18. Csere: Simon 2, Hegedűs 2, Jilling 2, Sipos 1, Szűcs, Májer, Szeifert. Vezetőedző: Mérész Csaba.