Veszprém-Szeged rangadó szombaton

Örökrangadót rendeznek a hétvégén a férfi kézilabda NB I-ben: az éllovas és címvédő Veszprém szombaton 17.15-től csap össze otthon a második helyezett Szegeddel.

A mostani idényt jól kezdték a csongrádiak, de október 21-én hazai pályán 30-21-re kikaptak a veszprémiektől, ami után komoly hullámvölgybe kerültek. December közepéig négy mérkőzésüket is elveszítették a Bajnokok Ligája csoportkörében, a bajnokságban pedig döntetlent játszottak a Budakalásszal és a Gyöngyössel, illetve kikaptak a Tatabányától.

Az NB I-ben az alapszakaszt követően az első és a második helyezett oda-visszavágó alapon mérkőzik meg a bajnoki címért. A két csapat közül az egyik szinte biztosan a Veszprém lesz, amely eddig még pontot sem veszített, a Szegednek viszont figyelnie kell, hogy többet ne hibázzon, mivel még a Tatabánya és a Balatonfüred is megelőzheti a tabellán.

A szegediek legutóbb 14 éve, 2003 februárjában nyertek a rendes játékidőben nagy riválisuk otthonában, akkor a bajnoki alapszakaszban 28-25-re bizonyultak jobbnak. A 2007-es bajnoki döntő első meccsét hétméteresekkel nyerték meg idegenben 31-30-ra, de azóta, vagyis több mint tíz éve nem volt komoly sikerélményük Veszprémben.

A szegediek válogatott jobbátlövője, Balogh Zsolt az M4 Sportnak elmondta, az októberi súlyos vereség ellenére önbizalommal telve utaznak a listavezetőhöz.

-

"Természetesen nekik fogunk menni. Az első helyről az alapszakaszban valószínűleg lecsúsztunk az őszi teljesítményünk miatt. Mivel nem mi vagyunk a szombati meccs esélyesei, úgy gondolom, meg kellene próbálni most az egyszer felszabadultan mennünk Veszprémbe" - nyilatkozta Balogh.

A bosnyák balátlövő, Mirsad Terzic a közelmúltban játszotta 400. mérkőzését veszprémi színekben, ezzel ő a klub legtöbbször pályára lépett légiósa.

A klub honlapján úgy fogalmazott, a Szeged elleni rangadók mind bajnoki döntőnek tűnnek, és bármilyen versenysorozatban is kerülnek ezek sorra, mindig különlegesek, és mások a többihez képest.

"Nagyon nehéz a Szeged ellen játszani, hiszen rendkívül motivált, főleg ha ellenünk játszik" - magyarázta Terzic, hozzátéve ugyanakkor, hogy hazai pályán a győzelmen kívül más meg sem fordulhat a fejükben.

Szerinte támadásban egyénileg és csapatszinten is jobbak az ellenfelüknél, de ezúttal is a jó védekezés lesz az elsődleges.

A Szeged brazil légiósa, Thiagus Petrus sérülése után már a csapattal edz, de egyelőre nem dőlt el, hogy pályára léphet-e a rangadón. Csapattársai közül a szlovén Matej Gaber biztosan hiányozni fog a keretből, ahogyan veszprémi részről William Accambray és Győri Mátyás is.

A tabella:
 1.  Telekom Veszprém            20 20   -   -  706-417  40 pont
 2.  MOL-Pick Szeged             21 17   2   2  692-503  36
 3.  Grundfos Tatabánya KC       19 15   1   3  513-441  31
 4.  Balatonfüredi KSE           19 15   -   4  510-456  30
 5.  Sport36-Komló               20  9   2   9  483-510  20
 6.  CYEB Budakalász             19  7   4   8  544-557  18
 7.  Dabas KC                    19  8   2   9  457-521  18
 8.  Eger SBS Eszterházy         19  8   1  10  435-478  17
 9.  Csurgói KK                  19  7   2  10  490-529  16
10.  Ceglédi KKSE                21  4   4  13  468-535  12
11.  Ferencvárosi TC             19  5   1  13  456-535  11
12.  B.Braun Gyöngyös            19  3   3  13  452-541   9
13.  Váci KSE                    19  3   2  14  466-553   8
14.  Orosházi FKSE-Linamar       19  2   2  15  434-530   6