Magabiztos győzelem a Füred ellen

Közel ötszáz néző előtt aratott magabiztos győzelmet az MKB Veszprém csapata a Balatonfüred elleni felkészülési mérkőzésen.

Az első negyedórában a vendég fürediek több góllal is vezettek (4:8), majd miután a veszprémiek védekezése feljavult, és Fazekas több bravúrt is bemutatott a kapuban, gyorsan átvette a vezetést az MKB (9:8). A megszerzett előnyt a szünetig fokozatosan növelte az MKB, így hatgólos előnnyel vonulhattak pihenőre (17:11).

A második félidő elején a teljes csapatot lecserélte Mocsai Lajos, mindenki lehetőséget kapott, köztük az új igazolások is, ám a felforgatott csapat ellenére is fokozatosan nőtt a különbség, amely 28:18-nál először érte el a tíz gólt. A vége fölényes veszprémi győzelem lett (39:23).

mérkőzéstükör (Forrás: MKBveszprem.eu)

Mocsai Lajos: Első felkészülési mérkőzésünket játszottuk, amelyre két heti kemény felkészülés után került sor. A kemény munka hatása az első 15 percben érződött a játékunkon, emiatt szoros volt a meccs, sőt a nyáron megerősödött Füred még vezetett is ellenünk. Utána mi uraltuk a játékot, s az, hogy fizikailag jól bírtuk az összecsapást, azt jelzi, hogy jó úton járunk. Minden játékusunk pályára lépett, a szép számban megjelenő nézők láthatták az új tehetséges játékosainkat is. Jövő héten folytajuk a kemény munkát, pénteken pedig Tatabányán lépünk pályára.

MKB Veszprém KC - Balatonfüredi KC 39:23 (17:11)

MKB Veszprém KC: Fazekas - Gulyás 2, Vujin 5 (3), Eklemovics, Sulic 7, Terzics 1, Iváncsik G. 4. Csere: Liszkai, Vilovszki 4, Császár 2, Iváncsik T. 4, Perez 5, Korazija 2, Laluska 2, Nagy K. 1, Lushnyikov.

Balatonfüredi KC: Szathmári - Lelkes, Bakos 1, Salamon 2, Heiczinger 6, Sandrik 7, Pásztor 3. Csere: Szabó, Bóka 2, Szöllősi Bence 3, Németh, Zdolik, Kemény, Kovács, Szöllősi Balázs.

Hétméteresek: 3/3 ill. 1/0
Kiállítások: 8 perc ill. 2 perc