Pérez „Charlie” Cadizba viszi a kisunokája karácsonyi ajándékát

Csodálatos dolgok történtek 2018-ban a Kubában született Carlos Pérezzel, aki szülőhazájának elhagyása után 1997-től több mint másfél évtizeden át szolgálta a magyar kézilabdasportot: 343 mérkőzésen a Veszprém, 44 találkozón pedig a válogatott játékosaként. Katari légióskodása után tavaly tért vissza a „Királynék Városába”, és akkor még nem is sejtette, hogy idén októberben őt nevezik ki egykori élcsapata másodedzőjének, David Davis egyik jobbkezének.

„Öt nap múlva, december 31-én életem egyik legszebb és ezért örökre emlékezetes esztendejét zárhatom, amit két nagy eseménynek köszönhetek – nyilatkozta karácsony második napján becenevén Charlie, teljes nevén pedig Carlos Reinaldo Pérez Enrique az SzPress Hírszolgálatnak. - Márciusban megszületett első unokám, a bájos kis Cayetana, a család kis hölgykedvence, októberben pedig egyszerre csak azon vettem észre magamat, hogy már nem az utánpótlás korúak edzője vagyok a Telekom Veszprémnél, hanem a világ legjobb klubcsapatai közé tartozó magyar proficsapat másodedzője. Először azt hittem, hogy csak álmodok, aztán gyorsan jött az első éles meccs és a nagy premier, mi tagadás, szaporán dobogó szívvel és hatalmas drukkal, és máris ott voltam a csatamezőn. Túl a tűzkeresztségen most már kimondhatom, hogy képes leszek úgy szolgálni a csapatunkat, ahogy azt hosszú éveken át játékosként tettem.”

Cayetana a szüleivel, Charlie elsőszülött lányával és a spanyol édesapjával Cadízban él, így a Pérez család karácsonyi ajándékait eddig még nem kapta meg.

„ Éppen most indulunk a repülőtérre és remélem, hogy csütörtökön már láthatjuk a szeretteinket – folytatta az elmúlt két évtized világrangsorában a 25 legjobb kézilabdázó közé tartozó Pérez, akit Magyarországon négyszer választottak meg az év legjobbjának. – A vejem a Cadíz együttesének kézilabdázója, szóval igazi szakmabeli, így közös sportágunkról is szót ejthetünk a 10 naposra tervezett spanyolországi vakációnk alatt.”
Carlos Pérez úgy gondolja, hogy veszprémi kinevezése már majdnem az elérhető szakmai csúcsot jelenti a számára, ahonnan igen nehéz még magasabbra jutni. Családfőként és még csak 47 esztendős nagypapaként viszont újabb ünnepi eseményeknek örvendezne, így például első fiú unokája világra jöttének, akivel rövidesen – már 2019-ben - a kisebbik lánya ajándékozhatja meg.

Szalay Péter
SzPress Sporthírszolgálat
https://www.facebook.com/sporthirszolgalat/