Ez Veszprém!

A Veszprém 28-22-re győzött a német Flensburg-Handewitt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szerdai mérkőzésén.

A vendégek keretéből Jamali Iman és a dán René Toft Hansen hiányzott sérülés miatt.

A német bajnokságban címvédő és listavezető hazaiak remekül kezdtek, öt percig nem kaptak gólt, és 3-0-ra elhúztak. Újabb öt perc elteltével a Veszprém egyenlített, a meccs negyedénél pedig már két találattal vezetett, mert egyre kevesebbet hibázott, játéka pontosabbá vált (8-6). Ebben az időszakban a magyar csapat kiválóan hatástalanította a Flensburg gyors játékát, támadásban pedig 4-0-s sorozatot produkált.

A Veszprém legjobb védekező játékosai közül Mirsad Terzic és Blaz Blagotinsek is gyorsan begyűjtött két-két kiállítást, ezt kihasználva a német együttes fordított (13-12). A szünetben döntetlen volt az állás, annak ellenére, hogy a hazaiak bosnyák kapusa, Benjamin Buric sokkal jobban védett, mint a túloldalon Sterbik Árpád.


Fotó: archív

A második félidő elején Mikler Roland bravúros védésekkel mutatkozott be a vendégek kapujában, csapattársai kiválóan védekeztek, így 14 perc alatt csupán egy gólt kaptak, miközben Petar Nenadic irányításával hetet lőttek (16-22). David Davis vezetőedzőnek csakhamar időt kellett kérnie, mert a Buric helyére beállt Torbjörn Bergerud nagyszerűen védett, és egy újabb fordulatot követően a házigazdák elkezdték a felzárkózást. A Veszprém több mint hét percig nem talált be, de a hajrában ismét remekül teljesített, megint elbizonytalanította ellenfelét, így némi meglepetésre hat góllal nyert idegenben.

A Flensburg legeredményesebb játékosa Holger Glandorf és Magnus Jöndal volt egyaránt öt találattal.

A két együttes 11. alkalommal találkozott egymással tétmeccsen: két döntetlen mellett a Flensburg háromszor, a Veszprém pedig immár hatodszor nyert.

A visszavágót jövő szombaton rendezik. A négyes döntőre június 1-én és 2-án kerül sor Kölnben.

Mérkőzéstükör (forrás: handballveszprem.hu):
David Davis:
Nagyon elégedett vagyok, mivel a játékosaim remek meccset produkáltak. Nem volt egyszerű számunkra a mai, hiszen volt pár csere a csapatban, és néha szokatlan felállásban játszottunk. Amikor mindenki koncentrált, akkor ilyen mérkőzéseket tudunk játszani. Nehéz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében pályára lépni, hiszen az eddig eljutott csapatok mind kiváló együttest alkotnak. Akárcsak a Flensburg, amelyik remek kézilabdát játszik. Ma nagyon jó volt a csapatunk, és amikor Mikler Roland beszállt a második félidőben, sikerült különbséget tenni közé. Ez csak a párharc első fele, és még le kell játszanunk 60 percet biztosan. Egy percre sem fogunk hátradőlni.
Andreas Nilsson: Flensburgban mindig nagyon nehéz játszani. Természetesen nem számítottunk erre az eredményre, de négy vagy öt nappal több idő állt rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk, mint a Flensburgnak. Úgy gondolom, hogy a részünkről jól működött a taktika. Nagyszerű meccset játszottuk, és örülünk ennek az eredménynek.
Maik Machulla: Nagyon csalódottak vagyunk az eredmény, és a második félidőben mutatott teljesítmény miatt. Nem sikerült azt a szintet hozni, amit egy Bajnokok Ligája negyeddöntő igényel. Őszintének kell lennünk, és kimondani: ma egy olyan csapattal találkoztunk, amely jobban játszott nálunk. Nagyon kemény és fizikális volt a védelmük, és nem voltak meg azok a helyek, amik a mi játékunkban szükségesek. Vannak még fontos meccseink, és arra is fókuszálnunk kell még. Most játszunk egy mérkőzést a Bundesligában, majd készülünk a veszprémi visszavágóra. Meglátjuk, mire megyünk majd ott. Csalódott vagyok, ennél többet nem is tudok mondani.
Tobias Karlsson: Gratulálok a Veszprémnek. Úgy gondolom, hogy a második félidőben összehangoltabb volt a támadójátékuk, mint a miénk, és nekik volt a jobb a védekezésük és a kapusteljesítményük is. Ez jelentette a különbséget. Mi nem tudtuk elérni azt a szintet, amelyen játszani szoktunk, és amelyen játszani akartunk. Ezt ki kell elemeznünk, és meg is fogjuk tenni, természetesen. Aztán meglátjuk, hogy mit tudunk jobban csinálni majd az idegenbeli meccsen, Veszprémben. Biztos vagyok benne, hogy jobban fogunk kézilabdázni, mint a második félidőben tettük.

Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés:
Flensburg-Handewitt (német) - Telekom Veszprém 22-28 (15-15)
a Veszprém gólszerzői: Nilsson 6, Mackovsek, Lékai 3-3, Mackovsek, Ilic, Tönnesen, Nagy L., Marguc, Strlek, Mahé 2-2, Gajic, Nenadic 1-1