Gólzáporos győzelem idegenben

Hétgólos, idegenbeli első győzelmét aratta a férfi Bajnokok Ligájában az ezüstérmes Telekom Veszprém a fehérorosz Meskov Breszt otthonában.

A mérkőzést a Telekom Veszprém kezdte, mégis a Brest talált be először Malus révén, majd Blagotinsek kiállításából kétgólos előnyre tette szert a hazai csapat. A 10. percig kellett várni, amíg a Veszprém zárkózni tudott, 5:4-re, majd Strlek lerohanás góljának köszönhetően 5:5-re módosult az állás. A 13. percben már 7:8-ra vezettünk is, miközben Sterbik hatalmasakat védett. A 20. percig tartott a vendégvezetés, ekkor egyenlített a Brest. Egy szép Nenadic gól, és egy bresti hiba után ismét két gólos volt az előnyünk, 14:12. A hazai kapuban Matskevich váltotta Pesicet. Nenadic remekül játszott az első játékrészben, főleg az ő góljainak volt köszönhető, hogy tartani tudtuk az előnyt. Vuko Borozan beállásával megélénkült a balátlövő poszt, és három góllal sikerült meglépni ellenfelünktől a félidő hajrájában. A szünetben Brest – Veszprém 17:20.


Fotó: Vörös Dávid

Ahogyan első, úgy a második félidő is Brest góllal indult, majd egy Cupara védéssel. A 35. percben még mindig három gól volt az előnyünk. A 49. percre ötgólos előnyt szereztünk, és időt is kért a Brest 20:25-nél. A hazaiak folyamatosan futottak az eredmény után, de hol Borozan, hol Tonnesen, hol pedig a szélsőink lőtték a gólokat. Ennek köszönhetően 23:29-re vezettünk a 44. percben. A Veszprém összességében remek játékának és védelmének köszönhetően szerzett értékes pontokat Fehéroroszországban, és javította az előző fordulóbeli botlását. A végeredmény: Meshkov Brest – Telekom Veszprém 30:37.

Mérkőzéstükör
David Davis: Örülök, hiszen először sikerült nyernünk idegenben. Játszottunk már itt a SEHA Ligában, ami ehhez hasonló nehéz mérkőzés volt. Nem volt egyszerű nyerni ma, de szerencsére jó munkát végeztünk, majdnem mindent véghez sikerült vinni, amit terveztünk. Köszönöm a játékosoknak a mai teljesítményüket. Nehéz ilyen hosszan fókuszált maradni, szóval gratulálok nekik.
Mirsad Terzic: Nagy tisztelettel érkeztünk Brestbe. Saját játékunkat játszottunk, és működött is. Így kell folytatnunk. Nehéz itt játszani, szóval örülünk, hogy haza vihetjük Veszprémbe a két pontot.
Raúl Alonso: Hosszú és nehéz hét van mögöttünk, sok meccsel és még több utazással. Ettől függetlenül minden tiszteletem a játékosaimé. Jól kezdtünk, vezettünk 5:2-re is, sokat futottunk és jól védekeztünk. Ezután elkezdtünk könnyű lerohanás gólokat kapni, aztán pedig egyáltalán nem védekeztünk. Az utolsó Lauge gól jól tükrözte a találkozót, könnyű gólokat lőtt ellenfelünk. Minőségi csapatról van szó, talán az egyik legjobbról a világon. Gratulálok nekik a megérdemelt győzelemhez. A kapusaink nem védtek ma túl jól, de ez persze a védelmünkön is múlott. Összesen 17 ziccert hagytunk ki, amit egy csapat ellen nem engedhetünk meg.
Vladislav Shumak: Teljesen egyetértek az edzőmmel. Nem örülünk az eredménynek, hiszen nyerni próbáltunk. Meg kell említenem, hogy Vladimir Cupara megérdemelten kapta meg a Meccs emberének járó díjat. A rossz helyzet kihasználásunk könnyű kontra gólokat adományozott a Veszprémnek.