Küzdelmes győzelem

Az NB1/B-s kosárlabda bajnokság pénteki mérkőzésén, az átalakult VESC együttese a Kozármisleny ellen aratott magabiztos győzelmet.

A veszprémi csapat Jilling László hét pontjával kezdte a mérkőzést, majd a remek védekezésüknek köszönhetően hat ponttal meglépett a vendégektől (13:7). A negyed végére már tíz pont volt a különbség, köszönhetően a kiváló védekezésnek és az egyéni akcióknak (17:7).

A második negyedet a vendégek kezdték jobban, így a játékrész derekára három pontra olvadt a VESC előnye (29:26). Molnár István reagált a hullámvölgyre, gyorsan időt kért, melynek meg is lett az eredménye, ugyanis ismét tíz ponttal megléptek az egyetemisták, sőt a félidőre ezt még öttel meg is toldották (43:28).

A folytatást rosszul kezdték a hazaiak, több mint három percet kellett várni az első kosarukra, de szerencsére a kozármislenyiek sem remekeltek (45:32). Mérészék elsősorban hárompontosokkal próbálkoztak, de ezek rendre lepattantak, míg a vendégek szinte minden megoldása sikerrel járt, így a negyed vége előtt kiegyenlítettek (48:48). A VESC ezután magára talált, és ötpontos előnnyel várhatta a záró játékrészt (55:50)

Az utolsó tíz percben aztán fokozatosan ismét nőtt a két csapat közötti különbség. Az egész pályán letámadó házigazdák többször is megszerezték a labdát és mind védekezésben, mind támadásban messze jobban teljesítettek riválisuknál, így a negyed közepére közel tíz pont a hazai előny. A végére a rengeteget cserélő mislenyiek elkészültek erejükkel, a VESC magabiztosan nyert (83:69).

mérkőzéstükör

Molnár István: Tipikus első mérkőzés volt. A Kozármisleny nagyon megerősödött, hiszen több játékost is igazoltak, akik különösen a magassági fölényüket jól kihasználták. Megfelelően küzdöttünk, lelkesedtünk, hajtottunk, remélem a játékunk a közeljövőben javulni is fog. Most is bebizonyosodott, hogy center nélkül nehéz, palánk alatti gólunk nem nagyon volt. Bízom benne, hogy új játékosaink is levetkőzik megilletődöttségüket.

VESC - Kozármisleny SE 83:69 (24:16, 19:12, 15:26, 25:15)

Veszprém, 300 néző. V.: Fekete, Tőzsér.

VESC: Nagy 13, Bovánovics 7/3, Jilling 19/3, Kiss B. 11, Kováts 8. Csere: Mérész 21/3, Horváth, Pintér, Oltárczy 4/3, Gábriel, Száraz, Kiskós. Edző: Molnár István.

Kozármisleny: Lepsényi 3, Fehér 12, Kiss G., Kis B. 10, Juhász 6. Csere: Boldizsár 14, Buday-Sántha, Onhausz 2, Komáromi 4, Kis L., Baán 18/9, Hollós. Edző: Petőfi Áron.

Statisztika:
Dobás összesen: 50,0%, ill. 41,5%.
Közeli: 70,0%, ill. 52,2%.
Középtávoli: 33,3%, ill. 36,8%.
Távoli: 23,5%, ill. 27,3%.
Büntető: 74,2%, ill. 95,7%

Lepattanók:
védő: 13, ill. 23.
támadó: 12, ill. 11.

Szerzett labda: 17, ill. 11.
Eladott labda: 10, ill. 21.

Utánpótlás mérkőzés
VESC - Kozármisleny SE 126:61 (37:11, 31:28, 36:17, 22:5)
Legjobb dobók: Gábriel 25/6, Száraz 24, Ruder 22, Kiskós 12/3, Lőrincz 13, illetve Hollós 20, Kis 20.