Két érkező, egy hosszabbító, egy visszatérő és egy távozó Veszprémben

A bajnoki címvédő Telekom Veszprém honlapján jelentett be az orosz Daniil Shishkarev és a spanyol Jorge Maqueda leigazolását, ahogy azt is, hogy Ligetvári Patrik kölcsönszeződése lejártával visszatér a klubhoz, hogy a norvég Kent Robin Tonnesennel hosszabbít, míg Mirsad Terzic távozni fog soraiból.

6953.jpg

A klub cikke emlékeztet, a saját nevelésű balátlövő remek teljesítményt nyújtott a kilencedik helyen végzett magyar válogatottban a januári Európa-bajnokságon. Ligetvári két év kölcsönszereplés után tér vissza Veszprémbe, miután előbb az Ademar León, majd pedig a La Rioja együttesénél pallérozódott.

IMG_0659

Mirsad Terzic szerződése nyáron lejár, és nem hosszabbítják meg, így 11 szezon után hagyja el a Királynék Városát a keret legrégebben Veszprémben játszó tagja. Az együttessel ahol eddig kilenc magyar bajnoki címet és ugyanennyi Magyar Kupa diadalt ünnepelhetett, illetve ötször szerepelt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében, ebből háromszor a fináléban is pályára lépett. Mindezek mellett kétszer ült fel a csapattal a SEHA Liga trónjára - áll az oldalon.

IMG_5148

A súlyos sérüléséből lábadozó jobbátlövő, Kent Robin Tonnesen szerződését 1+1 évvel meghosszabbítja a klub, a norvég válogatott játékos  Achilles-ina december 1-jén a HC Vardar elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szakadt el, ezután rögtön megműtötték, és azóta is keményen dolgozik a visszatérésén.


Fotó: Vörös Dávid

A klub beszámolt Danyiil Siskarjov és Jorge Maqueda leigazolásáról is. Az orosz válogatott, kétszeres BL-győztes jobbszélső Siskarjovot a Vardartól szerződtette a Veszprém. A Szegedről érkező világ- és Európa-bajnok spanyol jobbátlövő Maqueda a Vardarral BL-t, a Szegeddel pedig magyar bajnokságot és Magyar Kupát nyert, szerepelt az Eb álomcsapatában.

IMG_3256