Negyedszer veszített a Szeged a BL-ben

A MOL-Pick Szeged 26-24-re kikapott a német Flensburg Handewitt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, csütörtökön.

A vendégcsapat keretéből ezúttal Jonas Källman, Stefan Sigurmannsson, Mario Sostaric, Martin Stranovsky, Luka Stapancic és Dmitrij Zsitnyikov hiányzott betegség, illetve sérülés miatt.

Pontosabb játékkal kezdtek a hazaiak, és amikor a 13. percben már 6-3-ra vezettek, Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért. Csapata hatékony védekezéssel négy perc alatt egyenlített, majd a Flensburg időkérése után - a találkozó során először - a vezetést is átvette. Ezután ismét a németek percei következtek (11-8), és előnyükből egy gólt megőriztek a szünetig.


MTI/Ujvári Sándor (archív)

A második felvonás elején is a Flensburg teljesített jobban, ráadásul a vendégek azonnali piros lap miatt elveszítették szlovén balátlövőjüket, Nik Henigmant. A remek védekezésre és kapusteljesítményre alapozó hazai csapat a 43. percben már öt góllal jobban állt, és vezetését magabiztosan őrizte a meccs végéig, bár az utolsó három gólt a szegediek dobták.

A mezőny legeredményesebb játékosa hazai részről Göran Sögard Johannessen, a vendégektől pedig Bodó Richárd és Bogdan Radivojevic volt, egyaránt hat találattal.

A két csapat hetedik egymás elleni mérkőzésén egy szegedi siker és egy döntetlen mellett ötödször nyert a Flensburg.

Az egy győzelemmel és négy vereséggel álló MOL-Pick Szeged jövő szerdán a fehérorosz Meskov Breszt csapatát fogadja, míg a hat sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkező Telekom Veszprém egy nappal később a Barcelona vendége lesz a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 9. forduló, A csoport:
Flensburg-Handewitt (német) - MOL-Pick Szeged 26-24 (11-10)