Több oka is van annak, hogy Rasmus Lauge Dániában operáltatja meg magát

Négy országban tanulmányozták a világbajnok sérült térdének MR képét.

A szerdai THW Kiel elleni Bajnokok Ligája kézilabdamérkőzésen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett Rasmus Lauge MR vizsgálatának képét négy ország specialistái tanulmányozták, és ezek után született az a döntés, hogy a dán sportoló térdét újra műteni kell. Nem először tehát, mert a sérülést szenvedett térdszalagját hat évvel ezelőtt egyszer már trauma érte és a műtéti beavatkozás akkor is elkerülhetetlen volt.

„Nem tudom pontosan, hogy mi történt velem a pályán, talán rosszul léptem, de az is lehet, hogy ütköztem. Találgatás helyett csak azt mondhatom, hogy elmozdult és valószínűleg meg is csavarodott a térdem, amitől nagy fájdalmat éreztem – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 29 esztendős világ- és Európa-bajnok Rasmus Lauge, aki semmiképpen sem lehet ott az idei BL négyes döntőben, de valószínűleg a jövő évi világbajnokságról is le kell mondania.

Egyetlen térdspecialista szakorvos sem tudta egyértelműen azt kijelenteni, hogy az első térdszalag vajon elszakadt-e, vagy csak meglazult, erre a kérdésre a jövő heti műtét, a sérült rész feltárása adhatja meg a konkrét választ.

„Több oka is van annak, hogy az operációra Dániában, a szülőhazámban kerül sor – folytatta Lauge, akit most nem az az orvos fogja műteni, aki hat éve jó munkát végzett. – Fontosnak tartottam, hogy az orvosommal anyanyelvemen tudjak szót váltani, a műtét utáni napokra gondolva pedig nagy könnyebbséget jelent majd a számomra, hogy ott lesznek velem a családom tagjai, a szüleim, a feleségem és a gyerekeim. Ez bizonyára erőt fog adni nekem, bíztatást és megnyugvást. Egyelőre viszont nagyon szomorú vagyok, mert egyre jobban ment a játék, a koronavírus okozta nehéz helyzetben is tudtam hozni a formámat, és jól szolgáltam a magyar klubomat. Sajnos most semmi mást nem tehetek értük azon kívül, hogy sok erőt és kitartást kívánok a srácoknak. Követni fogom a mérkőzéseiket és bízom abban, hogy a december végi kölni Final Four az ő sikerüket hozza. Fogalmam sincs arról, hogy hány hétig leszek harcképtelen, de mindent el fogok követni a mielőbbi visszatérés érdekében” – mondta befejezésül a Telekom Veszprém dán irányítójátékosa, aki vasárnap tér vissza a szülőhazájába.

Szalay Péter
SzPress Sporthírszolgálat
https://www.facebook.com/sporthirszolgalat/