További híreink

Országos bajnok Albert Katalin
A hétvégén Visegrádon, a Duna Maratonon került megrendezésre az idei XCM országos bajnokság. A teljes magyar élmezőny és számos nemzetközi versenyző is rajthoz állt a maraton bajnoki cím reményében. A több mint 1800 fős seregben kiválóan szerepeltek a VKE-Nelson kerékpárosai.
Veszprém rali - murvateszt
A murvás pályákban az a legjobb, hogy lehet egy kicsit improvizálni. Ez nem újdonság, mégis, ha hosszú szünet - értsd: téli hónapok és aszfaltos versenyek - után újra murvás utakon autózik az ember, az nagyon felszabadító érzés.
Sűrű hétvégén vannak túl a VKE-Nelson bringásai
A hétvégén három különböző versenyen vettek részt az egyesület tagjai, amiken jobbnál jobb sikereket értek el. A legtöbb versenyző a szombati Mountain Bike Pikniken és a vasárnapi Nyugat-Maraton Kupa zirci futamán vett részt, de jutott induló a Tour de Zalakaros országúti versenyre is.
Háromszoros jó tanuló - jó sportoló
Horváth Marcell a tavalyi évben elért eredményes tanulmányi munkájáért és kimagasló sportteljesítményéért ismét megkapta a legrangosabb elismerést. 2009 és 2010 után harmadik alkalommal érte el (és haladta meg) az előírt követelményeket.
Két újabb VKE-Nelson arany a Crosskovácsin
A teljes magyar elit élmezőny rajthoz állt múlt szombaton Nagykovácsiban, a Magyar Maraton Kupasorozat 3. állomásán.
A vb-érmes Halzer és nemzeti bajnokok a Bikemag Eplény Kupa nevezői közt!
Célegyenesbe ért a június 2-án megrendezésre kerülő Bikemag Eplény Kupa magyar kupafutam. Nagy az érdeklődés a kerékpártesztelésre és a mezőny is biztatóan alakul. Az eddigi nevezők közt sok amatőr versenyző mellett országos bajnokok és már több külföldi versenyző is leadta nevezését.
Első és emlékezetes Eplény-kupa
A június 2-án megrendezett első magyar Bikemag-Eplény kupára sokan voltak kíváncsiak, az Elit versenyre világklasszisok is beneveztek. A VKE-Nelson idén először szervezőként is belépett a magyar kerékpáros sport, ezen belül a cross-country forgatagába.
Blazsó Márton töretlen győzelem-sorozata
Harmadszor is nyerni tudott Blazsó Márton a hétvégi Szilvásvárad Maratonon. A „3B”-ként emlegetett kiváló kerékpárosok (Buruczki-Búr-Blazsó) között a már jól ismert hatalmas hajsza alakult ki, végül - csak úgy, mint tavaly és tavalyelőtt - a VKE-Nelson kerékpározója fölényesen rávert a mezőnyre és ismét abszolút elsőként érhetett a célba.
VKE-Nelson sikerek a Bakony Maratonon
Blazsó Márton megismételte a tavalyi eredményét a május 18-án, harmadik alkalommal megrendezésre került Kelly’s Bakonyerdő Maratonon.
Hegyikerékpáros kupafutam Eplényben
A rendezőség tájékoztatása szerint a június 2-i hegyikerékpáros magyar kupafutam egyben kerékpár tesztnap is lesz Eplényben.
... 8 9 10 11 12 ...