Hagyományteremtő kézilabdás bál

Idén első alkalommal rendezték meg a Jendra Étteremben a Handbál elnevezésű rendezvényt a megyei kézilabdabarátok számára.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség hagyományteremtő szándékú összejövetelének célja az volt, hogy a sportágban tevékenykedő emberek – játékosok, edzők, játékvezetők – kötetlenül beszélgethessenek egymással, és töltsenek együtt egy kellemes estét. A hivatalos ceremónia keretében kitüntetések átadására került sor, Dr. Soós Kálmán elnök és Horváth Péter főtitkár gratulált a díjazottaknak.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetségben végzett kiemelkedő munkájáért a Veszprém Megyei Sporttanács által adományozott kitüntetést kapott a vilonyai Tiba András, melyet a megyei sportévzáró ünnepségen vehetett át. Hasonló kitüntetést kapott Tóth Károly is, aki Handbálon nem lehetett ott egyéb elfoglaltsága miatt.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség Elnöksége által adományozott kitüntetést, "A kézilabda sportért díszoklevelet" a balatonfűzfői Oszvald Sándor vehette át. A fűzfői kézilabdasportban kiemelkedő vezetői tevékenységet folytatott, ezért 2005-ben a település sportéletében végzett közösségszervező és ifjúságnevelő tevékenysége elismeréséül a „Balatonfűzfő városáért” kitüntető címet vehette át.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség Játékvezetői Bizottsága által adományozott jubileumi elismerést a 35 éves aktív működésért a veszprémi Szabó József számára nyújtották át, a kézilabda sportág népszerűsítésében végzett tevékenysége emlékéül. A Cubi becenéven ismert játékvezető, kézilabda aktíva a sportág emblematikus figurája Veszprém megyében, a díjat meghatottan vette át a megyei vezetőségtől.

30 éves játékvezetői tevékenységéért jubileumi elismerésben részesült az ajkai Jancsó István és a balatonalmádi Tari Tibor, utóbbi az est ceremóniamestere és hangulatfelelőse is volt egyben. A veszprémi Blaskó József tízéves játékvezetői tevékenységét is elismerték, majd a díjazottak összeálltak egy csapatfotóra is.

A vacsora elfogyasztását követőn jó hangulatban telt az est további része, valaki a táncból, valaki a beszélgetésből vállalt oroszlánrészt.

6

Képgaléria