Judo emlékverseny negyedszer
Tavaly 26 csapat 289 sportolója nevezett be a Vetési Albert Gimnáziumban rendezett eseményre, ami garantálta a népes és rangos mezőnyt. Idén már 4. alkalommal rendezi meg a veszprémi egyesület nevét is viselő, egykori kiváló judoka emlékére a hazai versenynaptár részét is képező, regionális rangsorversenyt.
A helyszín sem változott, március 13-án, vasárnap, a Vetésibe látogatnak el a környék legjobb judokái. A hivatalos megnyitó 11:00-kor lesz, az eseményt Halmay György László, Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke nyitja meg a rendezvényt.
Az érdeklődők ezúttal nemcsak a küzdelmeket tekinthetik meg, hanem az idén 40. évét ünneplő veszprémi judo történetét felelevenítő tablókat is, melyeket a Veszprémi Judo SE januári, ünnepi közgyűlésén már bemutattak.