Nem volt esély a bajnok otthonában

A már bajnok Jászberény otthonában szerepelt a VESC férfi kosárlabdacsapata. A péntek esti mérkőzésen a hazaiak magabiztos győzelmet arattak.

A már bajnok hazai csapat nagy ünneplésre készült a Veszprémi elleni összecsapáson, mivel a mérkőzés végén került átadásra a megérdemelt bajnoki arany a jászberényi kosarasoknak. A veszprémiek azonban nem akartak asszisztálni a fiesztához, és Jilling, valamint Szabó Balázs kosaraival a 2. perc végén a VESC állt jobban (5:6). A hazaiak azonban gyorsan magukhoz tértek, Kovács Attila második triplájával, s Wehner és Szögi kosarával a negyed derekára nyolc pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző (14:6).

Molnár István időkérése sem javított a vendégek támadójátékán, sok feleslegesen elszórt labda, kihagyott távoli dobások jellemezték a bakonyiakat. Wehner triplája és Surmann Péter duplája már tizenhárom pontos Jászberény előnyt jelentett (19:6). A hosszú veszprémi gólcsendet Nagy Róbert törte meg, majd Mérész és Szatmáry is betalált a hárompontos vonalon kívülről, így a nyolcadik percre ötre faragta hátrányát a VESC, így a Jászberény gyorsan időt is kért (19:14). A bajnokcsapat ezt követően újabb rohamot indított, s Szögi Ádám büntetőivel a negyed végére visszaállt a tíz pont közeli különbség (25:16).

A második negyedben felváltva estek a kosarak, mindkét oldalon remek kosaraknak tapsolhatott a közönség. A 13. perchez érve nem változott a különbség, tartotta kilencpontos előnyét a hazai együttes (31:22). A Surmann testvérek és Likár kosarainak köszönhetően azonban a negyed derekára növelni tudta előnyét a Jászberény, mivel a veszprémiek továbbra is az egyéni megoldásokat erőltették (42:27). Szabó Balázs révén tartották magukat az egyetemisták, a 18. percre sikerült csökkenteni a különbséget (43:32). Az első félidő utolsó percében triplaeső szemtanúi lehettek a közönség tagjai, a hazaiaknál Likár és Surmann Gábor, a vendégeknél Jilling talált be kétszer távolról, így magabiztos hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok (59:43)

A folytatásban ott folytatták a csapatok, ahol a szünet előtt abbahagyták. Surmann Péter egy hármassal kezdett, majd Wehner folytatta a hazai pontgyártást, így először nőtt húsz pont fölé a két csapat közötti különbség (23. perc: 68:45). Bovánovics egy triplával szépített, majd Szabó Balázs és Nagy Róbert révén valamelyest közelebb került a VESC a hazaiakhoz (70:54). A negyed derekához érve ismét a listavezető célzott pontosabban, Szögi kosaraival ismét húsz pont fölé nőtt a különbség (77:56). A játékrész utolsó perceiben elsősorban büntetőből voltak eredményesek a csapatok, így a záró felvonásra húsz pontos Jászberény előnnyel vághattak neki a játékosok (87:67).

Az utolsó tíz perc elejére már eldőlt a mérkőzés sorsa, így mindkét mester több cserét végrehajtott. Az egyetemisták kezdték jobban a negyedet, Szathmáry kosaraival és Jilling triplájával 15 pontra közelítették meg a hazaiakat (90:75). Azonban a csereként beállt Godena pontjaival, valamint Surmann Péter hármasával ismét biztonságos előnyt harcolt ki a Jászberény (35. perc: 99:75). Jilling és Bovánovics hiába talált be távolról, a hazaiak a biztos előny tudatában már felszabadultan játszhattak, s a húsz pont körüli távolság továbbra is megmaradt (38. perc: 103:83). Az utolsó percben a csereként pályára lépő Horváth Dániel is megszerezte első pontjait az összecsapáson, s ezzel a VESC az utolsó negyedet hozni tudta, de a mérkőzést a minden csapatrészben jobb Jászberény nyerte meg (108:89).

A veszprémiek ezzel a vereséggel, és a Bonyhád Egerben aratott sikerével a harmadik helyre csúsztak vissza a tabellán. Az ezüstérem sorsa az utolsó fordulóban dől el, ahol a VESC az Egert fogadja, míg a Bonyhád a bajnok Jászberényt látja vendégül.

Jászberényi KSE - Veszprémi Egyetem SC 108:89 (25:16, 34:27, 28:24, 21:22)

Jászberény: Horváth Cs. 13, Surmann P. 16/6, Kovács A. 16/6, Wehner 16/3, Szögi 15. Csere: Likár 12/6, Surmann G. 14/6, Godena 4, Nagy G., Puskás 2, Fehér. Edző: Horváth Balázs.

VESC: Bovánovics 11/9, Nagy 10, Mérész 11/3, Szabó 23, Jilling 16/12. Csere: Szathmáry 10/3, Kiss B. 4, Kiskós, Horváth D. 4. Edző: Molnár István.