Végletekig kiélezett csata

A végig parázs hangulatú mérkőzésen, a játékvezetők kétes ítéletei ellenére egypontos győzelmet aratott a VESC férfi kosárcsapata a Kanizsa ellen. Beák Gábor a lefújást jelző dudaszó után két büntetőt dobhatott, de megremegett a keze, így a Veszprém örülhetett.

A szezon első hazai mérkőzésén a vendéglátók kezdtek jobban, Mérész Csaba kosaraival két perc elteltével 7:4 állt az eredményjelzőn. A vendégek ezt követően az amerikai légiós Neal két kosarával fordítottak (7:8), azonban a hazaiak védekezést váltottak, s ez hamar eredményre is vezetett, a hatodik percre öt ponttal megléptek a Kanizsától (13:8). A vendégek gyorsan időt is kértek, ennek ellenére tovább nőtt a veszprémiek előnye, Faragó és Fekete is pontosan célzott távolról (8. perc: 19:12). Az egyetemisták továbbra is remekül védekeztek, a támadásban pedig a pontatlan dobásokat a sok támadó lepattanóval kompenzálták. A negyed utolsó percében Kováts és Mérész is értékesítette a maga büntetőit, így kilenc pontos előnnyel várhatták a folytatást a bakonyiak (23:14).

A második tíz perc elején nem változott a különbség, a hazaiak őrizték kidolgozott előnyüket (13. perc: 29:21). A játékrész derekán több hiba csúszott a veszprémi támadójátékba, az eladott labdák után gyors kosarakat szereztek a látogatók, így percek alatt két pontra olvadt a differencia (31:29). Egy ritkán látható kosárnak is szemtanúi lehettek a nézők, mikor a menteni igyekvő Kiss Botond a saját gyűrűjébe pöckölte a labdát. A hazai időkérés után a csereként beállt Bogdán és Faragó kosaraival ismét „megnyugtató” lett a hazai vezetés (18. perc: 37:31). Sajnos ez nem tartott sokáig, Beák és Bausz két gyors triplával pillanatok alatt faragott a hátrányon, majd az utolsó percben Neal egyszerűen tarthatatlannak bizonyult, parádés megoldásaival egy pontos kanizsai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulást követően mindkét együttes a távoli dobásokkal próbálkozott, kevés sikerrel. A gólcsendet Neal törte meg a második perc végén (41:44), melyre két szépen kidolgozott támadás után Kiss Botond és Mérész válaszolt, így újra a vendéglátók kerültek fórba (24 perc: 45:44). Majd a végig több érthetetlen ítéletet hozó játékvezetői hármas Faragó ellen sportszerűtlen hibát ítélt, ezt Bausz és Neal révén kihasználták a vendégek, öt pontra növelve a különbséget a negyed közepére (45:50). Oltárczy három sikeres büntetőjével és Faragó találatával újfent egyenlített a VESC, sőt Mérész szép egyéni akciója után a vezetést is visszavették (53:52). A játékrész utolsó percében mindkét együttes szép kosarakkal örvendeztette meg a közönséget, s az utolsó felvonásra két pontos veszprémi előnnyel vághattak neki a csapatok (59:57).

Az utolsó negyed első percei a Faragó-Neal dobópárbajjal teltek, mindkét játékos szebbnél szebb megoldásokkal segítette együttesét, de Faragó hármasával a bakonyiak kerültek lépéselőnybe (33. perc: 67:62). Ekkor ismét a játékvezetők hallattak magukról, Oltárczy ellen ítéltek technikai hibát. Szerencsére a kanizsaiak nem tudtak élni a lehetőséggel, így a játékrész derekán nem csökkent a távolság a két együttes között (69:64). Ezt követően azonban jött Beák Gábor, aki két triplával terhelte meg a hazai gyűrűt, valamint Bausz is betalált, ennek köszönhetően három perccel a mérkőzés lefújása előtt fordított a Kanizsa (73:74). A végjátékban hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy egységgel. Az utolsó percben az izgalmak a végletekig fokozódtak. Beák két büntetőjével 77:78 állt az eredményjelzőn, ezután mindkét oldalon a labda a gyűrű torkából szédült ki. Az utolsó tíz másodpercet a nézők felállva követték végig. Mérész két sikeres büntetőjével visszavette a vezetést a VESC, majd gyors vendég időkérés következett az utolsó támadás előtt. A labdát Beák kapta meg, majd betört a palánk alá, mikor 0,1 másodperccel a vége előtt a bírói trió megkoronázva egész mérkőzésen nyújtott teljesítményét, faultot ítélt a hazaiak ellen. Az időn túli büntetőhöz az egész mérkőzésen remekül játszó Beák állt, de most mindkétszer megremegett a keze, így heroikus küzdelemben idénybeli második győzelmét aratta Szájer József együttese (79:78).

mérkőzéstükör

Szájer József: Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk a mai napon. Nagyon jó ellenféllel szemben végül a csapat nagyon szoros összecsapáson hozta az elvárt győzelmet. Úgy gondoltuk, hogy egy kicsit könnyebb lesz a helyzetünk, de sajnos a szituációkat úgy tudtuk megoldani, hogy kicsit magunkra húzva az ellenfelet, nehézzé tettük magunk számára a meccset. Nagyon örülünk, hogy sikerült megnyernünk a mérkőzést, nagyon jó kezdet a szezonra vonatkozóan.

 

Kovács Nándor: Végig óriási küzdelem volt a pályán, sajnos a végjáték nem sikerült.

Veszprémi egyetemi sc - kanizsa kk dkg-east 79:78 (23:14, 18:28, 18:15, 20:21)

Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 350 néző. Játékvezetők.: Jakab, Válé, Kisteleki.

VESC: Faragó 22/6, Kováts 12, Mérész 22/3, Fekete 7/3, Kiss B. 6. Csere: Oltárczy 6/3, Bogdán 4. Edző: Szájer József.

Nagykanizsa: Neal 31, Hoffmann 7, Zsámár 4, Beák 19/12, Bausz 9/3. Csere: Bus 4, Balogh 1, Murvai 2, Stárics, Tóth 1. Edző: Kovács Nándor.

Statisztika:
Dobás összesen: 45,3%, ill. 53,8%.
Közeli: 84,2%, ill. 61,8%.
Középtávoli: 23,1%, ill. 33,3%.
Távoli: 23,8%, ill. 41,7%.
Büntető: 86,7%, ill. 56,7%

Lepattanók:
védő: 24, ill. 19.
támadó: 10, ill.7.

Szerzett labda: 8, ill. 8.
Eladott labda: 11, ill. 10.

Utánpótlás mérkőzésen:
VESC - Kanizsa KK 98:56 (35:11, 14:14, 31:10, 18:21)
Legjobb dobók: Takács András 31, Molnár Bertalan 17/3, Lőrincz Alex 13, illetve Imre Márk 13.