Elvitte a pontokat a Dunaújváros

A második extraligás mérkőzésén is nehéz ellenfelet kaptak férfi röplabdázóink - az elsőben a Kecskemét volt az ellenfél -, a Dunaferr csapata vendégszerepelt a Táncsics Mihály Szakközépiskola csarnokában.

Az esélyesebb rivális ellen bátran kezdtek a veszprémi fiúk. Az első szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a VRC is vezetett, de a szett második felében a vendég csapat jobban koncentrált. Mindkét edző időkéréssel próbálta tüzelni játékosait, ami sikerült is. Ötgólos hátrányból feljöttek a hazaiak háromra (20:23), de végül a szerencse is a vendégek mellé szegődött, a győztes pontot egy necces szervával húzták be. (20:25)

A második játékban szinte végig a VRC vezetett 2-3 ponttal, 14:11-nél viszont kritikus pont következett. A Dunaferr egyik játékosa kétszer ért labdába a hálónál, de a bírók vendég pontot ítéltek. Egy pillanatra megzavarodtak a hazai játékosok, fel is jött az ellenfél 14:13-ra, de gyorsan összekapta magát a csapat, és zsinórban három pontot ütve máris néggyel vezettek. A szett végjátékában felzárkózott a Dunaferr egy pontra (22:21), de jól koncentráltak a veszprémi srácok, és három ponttal megnyerték a szettet, és ezzel egalizálták a mérkőzést. (25:22)

A harmadik játékban határozottabban kezdtek a vendégek, de két pontnál nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni. 7:7-nél fordult a kocka, átvették a vezetést a veszprémiek. Rendre a hazaiak vezettek egy-két ponttal, sőt 14:11-nél már hárommal is. A vendégek azonban zsinórban három pontot szerezve kiegyenlítettek, így időszerűvé vált a hazai időkérés. Újra sikerült kétpontos előnyre szert tenni, de a dunaújvárosiak fordítani tudtak, és a végjátékban jobban összpontosítva újra megszerezték összesítésben a vezetést. (21:25)

A negyedik szettben két gyors ponttal jelezték a veszprémiek, hogy nem adták fel a mérkőzést, azonban a vendégek válaszul négy pontot szereztek zsinórban, majd az előnyüket is négyre növelték. 4:7-nél még feljöttek a veszprémiek háromra, de a Dunaferr nagyobb sebességre kapcsolt, és folyamatosan elhúzott. A veszprémi srácok nem adták fel, az utolsó vendég pont előtt zsinórban négyet szereztek, de a rutinos vendégcsapat nem engedte ki a kezéből a győzelmet. (16:25) 

Mérkőzéstükör

- Végig partiban voltunk az ellenféllel, de a harmadik szettben jött egy hullámvölgy, és utána nem értem mi történt. Nem tudunk kilépni saját árnyékunkból – mondta még a mérkőzés hatása alatt Szabó Gábor, a veszprémiek edzője.

Első hazai extraligás mérkőzésnek nem volt ez rossz, bizonyára lesz még jobb folytatás, akár már a következő fordulóban a MAFC ellen.

Veszprémi RC–Dunaferr SE 1:3 (–20, 22, –21, –16)

Veszprém, 100 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó P., Donkó

Veszprém: Puspán 4, Németh E. 8, Nagy A. 9, Seck 2, Czintula 15, Tóth T. 17. Csere: Szabó G. (liberó), Horváth Sz., Kráml 3, Ládonyi. Játékos-edző: Szabó Gábor

Dunaferr: Hatvany Zs., Bokor E. 6, Baróti 29, Lukács A. 9, Tomanóczy 11, Hatvany A. 15. Csere: Pápai (liberó), Gelencsér B., Szűcs Á. 1, Dávid Cs., Szabó B., Gelencsér S. Edző: Ruffing Péter