A Company hétvégi mérkőzései

Szombaton délután a bajnoki címre is esélyes Kecskemét csapatát fogadják a felnőttek, vasárnap a gyermek csapat Dágra utazik.

Company Nyelviskola VRC - Kalo- MÉH Kecskeméti SE: Az Extraliga alapszakasz visszavágó köre indul el a hétvégén. Az első fordulóban Kecskeméten kikapott csapatunk, az igen komoly játékosállománnyal büszkélkedő alföldi együttestől. A Kecskemét bajnoki címre pályázik és eddig egy vereséget számlál, a Dunaújvárostól kapott ki otthon, igaz akkor szettet sem nyertek. - Örülnék, ha folytatódna jó sorozatunk, bár nem mi vagyunk az esélyesek. Vendégeink szerintem kilábaltak már az Újváros elleni vereségből, de nekünk úgy kell hozzáállni a meccshez, ahogy az utóbbi meccseken is - mondta Szabó Gábor, a csapat játékos-edzője.

Gyermek Bajnokság 2. forduló: A korosztály második selejtezőjét ezúttal Dágon rendezik, amit az összesített második helyről folytat Czintula Mihály csapata. A veszprémi első fordulóban felmérték egymást a csapatok, közülük a Sümeg némileg kiemelkedik, de pontos és figyelmes játékkal őket is meg lehet lepni.

Czintula Mihály, edző: "Sorsolás szerint a Sümeggel kezdünk. Két magas játékosukra kell figyelnünk, őket valahogy megfogni. Ha jó sorozatot fogunk ki nyitásban és mezőnyben, akkor nyerhetünk ellenük. A többi ellenfelet pedig szeretnénk megverni újra."

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook