Görcsössé vált a nagy akarat

A remek napot kifogó Dunaferr gárdája jutott be a legjobb négy közé a Magyar Kupában, a veszprémieket minden dicséret megilleti.

Férfi röplabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján fogadta a Dunaferr gárdáját. Az első mérkőzésen 3:2-re az újvárosiak nyertek, de a szezonban remekül teljesítő veszprémiek győzelemre és továbbjutásra készültek a visszavágón.

A feltüzelt hazai csapat 2:0-val nyitott, de a vendégek fordítani tudtak, és az első technikai időig kétpontos előnyre tettek szert. (6:8) A folytatásban tovább növelte a különbséget a Dunaferr, és 9:15-nél már hattal vezetett. Hiába zárkózott fel csapatunk háromra (15:18), a vendégek 16:24-nél már csak egy pontra voltak a játszma megnyerésétől. A veszprémi együttes azonban huszáros hajrába kezdett, nem adták könnyen az utolsó pontot, már csak azért sem, mert a végelszámolásnál minden egyes pontnak jelentősége lehetett. A hazaiak öt szettlabdát is hárítottak, így a vendég edzőnek kétszer is időt kellett kérnie, végül megnyerte a játékot a Dunaferr. (21:25, 0:1)

Ellenállhatatlanul kezdte a második játszmát a Dunaferr, és elhúzott 8:2-re. A remekül kezdő veszprémiek fokozatosan dolgozták le a hátrányukat, és fel is zárkóztak háromra. (8:11) A vendégek új erőre kaptak, ismét elhúztak hat ponttal (11:17), de ezután a VRC-s srácok óriási teljesítménnyel visszajöttek a szettbe, sőt, ki is egyenlítettek. (19:19) A játszma hajrájában sem a szerencse, sem a játékvezetői figyelmetlenség nem kedvezett a mieinknek, így a második szettet is a Dunaferr nyerte. (21:25, 0:2)

Nem úszott még el a továbbjutás, de ehhez emberfeletti teljesítményre lett volna szüksége a veszprémieknek. A harmadik játékban át is vették az irányítást, az első technikai szünetnél 8:6-ra, majd 11:7-re is vezettek. A vendégek ugyan ki tudtak egyenlíteni (12:12), azonban az irányítás maradt a veszprémiek kezében, és a Dunaferr futott a játszmában maradásért. 17:14-re a mieink vezettek, de a hajrára döntetlennel fordultak a csapatok. (20:20) A szurkolók buzdítása mellett sikerült megnyernie csapatunknak a játszmát, és ezzel életben tartani a továbbjutási reményeket. (25:23, 1:2)

A negyedik játszmát is a hazaiak kezdték jobban (2:0), de a játékvezetés és a Fortuna ismét elpártolt csapatunktól, így a vendégek gyorsan fordítani tudtak. Az első technikai időnél még csak kettővel ment a Dunaferr (6:8), de a veszprémiek játéka teljesen összeomlott, a nagy akarástól görcsössé vált a játékuk, és a második technikai időnél már kilenc pont volt a differencia. (7:16) A folytatásban tovább nőtt a különbség (7:18), a megszerzett előnnyel jól gazdálkodtak a remekül játszó vendégek, végül magabiztosan nyerték meg a játszmát, és bejutottak a legjobb négy közé. (17:25, 1:3)

Összességében minden dicséretet megérdemel férfi röplabdacsapatunk őszi szezonbeli teljesítménye, januártól a rájátszás első körének legjobb négy csapata között folytatják a srácok a küzdelmet, és várhatóan túlszárnyalják a nyáron elért – bravúrnak számító - hetedik helyüket.

Mérkőzéstükör

- Ez egy igazi kupameccs volt, minden szépségével és hibájával együtt. Nagyon jól felkészültünk a Veszprém játékából, sikerült a hazai csapat gyenge pontjait kihasználni, és én úgy gondolom, hogy ennek a fegyelmezett, taktikus játéknak köszönhető, hogy nyertünk és továbbjutottunk a kupában – mondta Ruffing Péter, a Dunaferr edzője.

 

- Nagy lehetőséget szalasztottunk el, de nem ezen a mérkőzésen, hanem Dunaújvárosban, ahol 3:0-ra kellett volna nyernünk. Itt jön ki az, ha valaki munka után rohan meccset játszani, természetes, hogy el van fáradva, nem lehet rá haragudni. A negyedik szettben szokás szerint egymással foglalkoztunk, nem a játékkal, de tovább kell csinálnunk, a munka egyszer úgyis meghozza a gyümölcsét – értékelt Szabó Gábor, a VRC játékos-edzője.

 

- A dunaújvárosi mérkőzésért nagyon kár, amit 3:2-re elveszítettünk, nyerhető meccs lett volna. Nagyon felkészültünk arra az összecsapásra, úgy gondolom, hogy mindenki megtett mindent, sajnos nem sikerült. A meccset kicsit túlpörögtük, talán fejben is elfáradtunk, az okok majd a csapatelemzés során kiderülnek. Most egy kicsit szomorúak vagyunk mindannyian, de jövőre újra próbálkozunk – mondta Seck György, a VRC játékosa.

Company Nyelviskola-VRC - Dunaferr SE 1:3 (-21, -21, 23, -17)

Továbbjutott: Dunaferr, kettős győzelemmel (6:3)

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook