Köszöntötték a világbajnokot

Az önkormányzat csütörtöki közgyűlésén a képviselőtestület előtt ismerték el Pásztor Bence ifjúsági világbajnok kalapácsvető egész éves teljesítményét.

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere dicsérte Bence alázatát, munkába vetett hitét, és példaértékűnek nevezte azt az eredménysorozatot, amit a VEDAC kalapácsvetője elért.

- Ilyen eredményeket csak kemény munkával lehet elérni, ezért Bence megérdemelné, és azt is kívánom neki, hogy kerüljék el a pályafutása során a sérülések. Meggyőződésem, hogyha ilyen jellegű akadályok nem kerülnek az útjába, akkor felnőtt versenyzőként is hasonló vagy még nagyobb sikereket érhet el – érvelt Porga Gyula.

Zentai Tibor, az újdonsült világbajnok edzője röviden ismertette Bence eddigi pályafutásának legfontosabb állomásait, legnagyobb eredményeit, és már a következő évi célokról is szót ejtett.

- Bence jövőre is még csak ifjúsági korú lesz, így jó eséllyel pályázik arra, hogy tovább javítsa a világcsúcsot. A saját korosztályában nem lesz 2012-ben világverseny, ezért a junior világbajnokságra készülünk, ahol az a célunk, hogy dobogóra álljon – beszélt a tervekről Zentai Tibor, miközben egy videót tekinthettek meg a közgyűlés résztvevői, melyet Bence csapattársai készítettek a világbajnoki cím megszerzése alkalmából.

Pásztor Bence júniusban, a veszprémi rendezésű U18 Válogatott Viadalon döntötte meg először a férfi ifjúsági kalapácsvetés világcsúcsát, majd esélyeshez méltóan, magabiztosan nyerte meg a Lilleben rendezett ifjúsági világbajnokságot, három világbajnoki rekordot jelentő dobással. Alig egy hónappal később, a törökországi Trabzonban rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) kétszer is megdöntötte saját világcsúcsát, és a dobogó legfelső fokára állhatott 84,41 méterrel. Mindkét világverseny ő vihette a magyar csapat zászlaját, Lilleben a sportvezetők a világbajnokság öt legjobb atlétája közé választották.

Az elképesztő eredménysorozat után sem dőlhet hátra a VEDAC kiválósága, hiszen időközben egy katari sportoló, Ashraf Amgad Elseify egy németországi versenyen 85,26 méterre módosította az ifjúsági kalapácsvetés világcsúcsát.

- Az EYOF óta nem vettem részt nagyobb versenyen, természetesen nem örültem neki, amikor meghallottam, hogy megdöntötte a katari srác a világcsúcsomat. Nem maradhat ez így sokáig, már október közepére, a VEDAC évadzáró dobóversenyére szeretnék olyan állapotba kerülni, hogy megdöntsem az új csúcsot – mondta határozottan Pásztor Bence.

A VEDAC évadzáró dobóversenyét október 16-án, szombaton rendezik az egyetemi stadionban, ahol hagyományosan remek mezőny szokott összegyűlni. A szervezők bíznak benne, hogy az ország legjobb kalapácsvetői, köztük a VB-ezüstérmes Pars Krisztián is elfogadják a meghívást, a veszprémi dobó szakág egész éves teljesítményére pedig Pásztor Bence teheti fel a koronát a világcsúcs idei negyedik alkalommal történő megdöntésével.
 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook