Fontos győzelem az Aramis ellen

Könnyed és fontos győzelmet szereztek a veszprémi futsalosok a rájátszás második fordulójában.

Ismét ízelítőt kaptunk a remek utánpótlás munkából, és annak hosszú távú hatékonyságából. A Colorspectrum Aramis Illyés csapata remek ellenfélnek bizonyult, és ennek köszönhetően izgalmas, akciókban gazdag mérkőzést szurkolhattak végig a kilátogató nézők.

A vezetést a vendégcsapat szerezte meg az 5. percben. A két perccel később, jogosan megítélt kezezés után Szabadfi Péter büntetőből egyenlített. A mérkőzés kiegyenlített játékot hozott az 1. félidőben, de a 18. percben a rutinos Weisz Zoltán egy higgadt csel után, vezetéssel küldte pihenőre csapatunkat.
A mérkőzés elején és a szünetben csinos lányok – Angel Cheerleaders Team – látványos bemutatóval kedveskedtek a nézőknek és a csapatoknak.

A második játékrészben Jakab Laci szép elfutás után centerezet középre, melyet Szabadfi Péter váltott gólra. A kétgólos vezetés megnyugtatta csapatunkat, és szép megoldásokkal kényeztette a közönséget. A 29. percben a remekül játszó Finta Péter talált a kapuba. Az Aramis második találata a 32. percben született meg. Szerencsére erre is sikerült válaszolnunk, Kasza Viktor remek kidobását Szabadfi Péter gyönyörű mozdulattal jutatta a hálóba. Az Aramis a hátralévő időben levitte a kapusát, és így próbálkozott támadásokkal, de csapatunk roppant fegyelmezetten védekezett. A végső dudaszónál így megérdemelten állt az 5:2-es végeredmény.

Nincs sok idő a pihenésre, hiszen hétfőn (2012.03.26.) ismét hazai pályán játszik a csapat a Keszthely ellen, mely hasonló izgalmas mérkőzést ígér.

1. Futsal Club Veszprém - Colorspectrum Aramis-Illyés 5:2 (2:1)

Veszprém: Kasza - Bényi, Weisz, Jakab, Szabadfi, csere: Pálfi, Finta, Véber, Vas, Tar, Korcsmár, Sárdi
Vezetőedző: Németh Gábor

Aramis: Sikur - Farsang, Szabó V., Németh A., Vattaamány, csere: Gorjánácz, Hasenauer, Öreglaki, Nagy G., Korozmán, Birinyi, Tyukász
Vezetőedző: Németh Antal

Gólszerzők: Szabadfi a 7., a 24. és a 38, Weisz a 18., Finta a 29. percben, illetve Öreglaki az 5., Gorjánácz a 32. percben

galeria_204

Képgaléria