Kéri Bianka berobbant a felnőtt mezőnybe

Magyar bajnoki címek, Eb-részvétel, szuperbajnoki cím – ezekről szólt a 2016-os év a mindössze huszonkét esztendős Kéri Biankánál, aki megkérdőjelezhetetlenül berobbant az atlétika élvonalába.

A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futója, Kéri Bianka 400 és 800 méteren sem talált legyőzőre a július végi országos bajnokságon. Az amszterdami atlétikai Eb-n kedvenc számában, nyolcszázon a középdöntőig jutott, s végül huszonharmadik helyen zárt. Ezután jött a szeptember eleji Atlétikai Magyar Szuper Liga döntője, ahol ismét nem volt nála gyorsabb.

Kéri Bianka

A kiemelkedő sikereket hozó időszak kulcsa hat esztendő kőkemény munkája mellett az a mentális érettség, magabiztosság, amit egy éve érez magáénak a rekortán pályán – tudtuk meg Kéri Biankától, aki szokatlanul későn, csak gimnazistaként kezdett atletizálni. – Igazi örökmozgó gyerek voltam, rengeteg sportágba belekóstoltam. Tizenhat éves lehettem, amikor egy atletizáló barátnőm testiórán észrevette a tehetségem, s elhívott magával egy edzésre. Rögtön tudtam, hogy ez az a sportág, ami mellett ki szeretnék kötni, s azóta is töretlen kedvvel dolgozom, imádom ezt csinálni – emlékezett vissza a kezdetekre, majd kiemelte: olyan baráti társaságba csöppent, amelyben egymást segítik, nyomják előre az életben és a sportpályán is a VEDAC-osok.

Két fő száma – 400 és 800 méter – közül inkább a kétkörös távon érzi magát otthon Kéri, aki nemzetközi tanulmányok szakon szerzett diplomája után teljes gőzzel belevetette magát a sportolásba. – Egyértelműen a futás élvezi mostantól a prioritást, profi sportolóként képzelem el a jövőm – jelentette ki az angolul és spanyolul is folyékonyan beszélő atléta, aki mesterdiplomáját is megszerezné a nem is olyan távoli jövőben.

Magyar bajnoki címeit már nem is számolja, a legnagyobb álma az olimpiai részvétel. – Az idei évben az volt a célunk, hogy betörjünk a felnőtt élmezőnybe. Ezt a várakozásaimon felüli teljesítménnyel sikerült véghezvinnem – tette hozzá Kéri, aki mindössze másfél másodperccel maradt el idén a riói ötkarikás játékok kvalifikációs idejétől nyolcszázon. Mint mondta, csak a tokiói részvétel lebeg a szemei előtt, képesnek érzi magát a fokozatos fejlődésre.

A jól megérdemelt háromhetes pihenését töltő sportoló fejben már a téli fedettpályás Eb-re készül, ott lépne előrébb. A tájpeji Universiádén is indul, ott a döntőbe jutás a célja.

A kiválóság hangsúlyozta: a VEDAC-ból szeretne nagy sikereket elérni. – Mindent megkapok Veszprémben, tökéletes a kapcsolatom edzőmmel, Tóthné Stupián Anikóval. Abszolút megbízom benne, a humora pedig azokban a percekben segít igazán, amikor a legnehezebb elvégezni a monoton edzésmunkát.

Forrás: vehirsport.hu

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook