Fordulatos remi Sopronban
A veszprémiek kezdtek jobban, de két nagy lehetőséget is elpuskáztak, így a hazaiak egy kontrából vezetést szereztek. A vendégek azonban rövid időn belül két szép góllal fordítottak, amit a soproniak felettébb lesgyanús szituációból egalizáltak, majd szinte a félidő lefújásának pillanatába újra előnyhöz jutottak.
A fordulás után nem sokkal a Veszprém újabb fejesgóllal egyenlített, ám az egyik frissen becserélt védőjük sajnálatos sérülése alaposan összezavarta őket, mivel már csak támadók ültek a kispadon, a szükségmegoldások pedig nem teljesen sikerültek, ráadásul a találkozó hajrájára a második sárgáját begyűjtő Szalai kiválásával főre fogyatkoztak.
A kapuk ettől kezdve már csak ritkán forogtak veszélyben, így összességében reális eredmény született a tavaszi nyitányon. FTC csapata visszalépett, így a soros ellenfeleik számára 3-0-s gólkülönbséggel kerül minden alkalommal a 3 pont leigazolásra.
Soproni fac - Gizella-Veszprémi Se 3:3 (3:2)
Sopron: Böröndi - Kovács K., Sudár, Mészáros, Varga K. - Finta, Beke, Farkasi, Nemes - Szőke, Csapó (Eper a 46.)
Vezetőedző: Horváth Antal
Veszprém: Dömsödi - Hogya, Faddi, Szalai, Kun (Kovács Cs. a 48. (Böröcz az 59.)) - Borbély Cs., Németh, Véninger, Kalász (Valler az 52. ) - András (Borbély G. a 66.), Piszker
Vezetőedző: Laki Zoltán
Gólszerzők: Finta a 15., Farkasi a 35., Szőke a 45. percben, illetve Piszker a 17., Szalai a 30. és az 52. percben