Elismerés Császár Gábornak
Több mint 32.000 szavazat alapján a három nyertes: Szatmári András vívó, Császár Gábor kézilabdázó és Osváth Richárd kerekesszékes vívó.
A tavaly őszi közönségszavazás után a K&H idén áprilisban ismét a sportszerető nagyközönségre bízta a támogatottak kiválasztását. Az [origo] internetes hírportálon indított szavazás közel három hete alatt összesen több mint 32.000 szavazat érkezett a Magyar Olimpiai és Paralimpiai Bizottság által összeállított 9 fős jelölti listára.
„A szavazás első két hete során 14-14 ezer szavazat, majd az utolsó 5 nap alatt további 4000 szavazat érkezett a jelöltekre, ami segített a végső eredmények eldöntésében. A legélesebb harc az olimpikon „reménység” kategóriában alakult ki, ahol a két vívó, Szatmári András és Márton Anna sokáig fej-fej mellett haladtak. Végül Szatmári András lett a nyertes, a szavazatok 56%-ával. Az olimpikon „felnőtt” kategóriában Császár Gábor kézilabdázó a kezdetektől fogva vezetett Kozák Danuta és Vajda Attila előtt, majd a szavazatok 65%-ával érte el az első helyezést. A legmagasabb szavazatszámot, több mint 13.000 szavazatot, Osváth Richárd kerekesszékes vívó kapta, aki ezzel toronymagasan nyerte a paralimpikon kategória díját” – mondta dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divíziójáért felelős vezérigazgató-helyettese.
„A K&H 11 éve döntött a magyar olimpiai mozgalom támogatása mellett és 6 évvel ezelőtt tette le voksát a paralimpiai mozgalom mellett, így a harmadik közös olimpiánkra és a második közös paralimpiánkra készülünk” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram eddigi 34 díjazottja közül összesen 21 sportoló képviseli hazánkat a londoni játékokon. A pár hete rendezett debreceni úszó EB-n 4 díjazottunk is a dobogón állhatott. Az egyik legelső támogatottunk, Berki Krisztián immár hatodszorra lett Európa bajnok lólengésben. A legutóbbi díjazottjaink közül Kovács Sarolta nemrég VB ezüstérmet szerzett csapatával. A női paralimpiai párbajtőr csapat – három díjazottunkkal – szintén nemrég aratta világkupa győzelmét, míg Krajnyák Zsuzsa egyéniben is aranyérmet szerzett. Örülünk annak, hogy az ő eredményeikhez mi is hozzájárulhattunk!”
„A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogramja sokat segített olimpikonjaink londoni felkészülésében. A támogatottak közül volt, aki felkészülési körülményeinek javítására, sportszer beszerzésre, de olyan is volt, aki a sérülése utáni rehabilitációra, vagy pihenésre, rekreációra használta fel az összeget. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy versenyzőink nyugodt körülmények között, teljes erőbedobással tudjanak felkészülni a nagy megmérettetésre” – mondta Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.
„A K&H Bank nem csupán a Magyar Paralimpiai Bizottság gyémántfokozatú támogatójaként adja évek óta tanúbizonyságát annak, hogy számára a gyakorlatban is milyen fontos a társadalmi szerepvállalás. Az egyre nehezebb gazdasági helyzetben naponta számolnak be arról a híradások, hogy a szponzorok elfordultak a sporttól vagy csökkentették a sportra fordított támogatás összegét. Ennek ismeretében különösen örömteli, hogy a K&H Bank az MPB támogatásán kívül gondol a sportolóinkra is, és az olimpiai és paralimpiai kártyaprogram keretében nagyon komoly segítséget nyújt legjobbjainknak” - mondta Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
A K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram 11. fordulójának jelöltjei voltak:

