Lékai Máté nem lép többet pályára a férfi kézilabda-válogatottban
A Ferencváros 37 éves irányítója szerdán jelentette be döntését.
"Úgy érzem, hogy elérkezett az idő a válogatottól való búcsúhoz. Tizenhat éven keresztül képviselhettem hazámat, küzdhettem és ünnepelhettem együtt veletek. Ez az időszak mindennél többet adott nekem: barátokat, élményeket, és egy olyan közösséget, amely örökre a szívemben marad. Nem egyszerű kimondani, hogy most eljött az ideje, de hiszem, hogy minden szép történetnek van egy vége" - fogalmazott Lékai a magyar szövetség oldalán.
A játékos hozzátette, noha a válogatott pályafutása véget ér, a kézilabda iránti szeretete és tisztelete örökké megmarad.
"Továbbra is figyelemmel kísérem és támogatom a magyar kézilabda jövőjét. Hiszek abban, hogy a legjobb időszakok még előttünk állnak, és biztos vagyok benne, hogy a következő generációk is nagyszerű dolgokat érnek el. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a csodálatos utazásnak" – mondta a bejelentéssel együtt Lékai Máté, aki a PLER, a Szeged, a Celje és a Veszprém színeiben szerepelt a legjobbak között, jelenleg pedig a Ferencváros kézilabdázója.
Az irányító 198 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban: két olimpián, hét világbajnokságon és négy Európa-bajnokságon képviselte a magyar színeket. Az elmúlt bő három évtized egyik legeredményesebb magyar válogatott férfi játékosa, hiszen az egyetlen magyar férfi kézilabdázó, aki egyaránt részese volt a válogatott története legjobb olimpiai (4. hely) és Európa-bajnoki (5. hely) szereplésének, emellett világbajnoki 5. helyezett is. Az együttesben, amelynek csapatkapitánya is volt, összesen 592 gólt szerzett.

"Nagy veszteség érte a válogatottat, emberi és szakmai értelemben is, hiszen az utóbbi másfél évtizedben a csapat egyik legmeghatározóbb játékosa volt, világklasszis játékos, aki irányítóként bent a pályán, de azon kívül is egyértelmű vezér volt– emelte ki Chema Rodriguez szövetségi kapitány. – Nekem egészen speciális a viszonyom Mátéval, Veszprémben játékostársak, sőt, poszttársak voltunk, a válogatottban a pályán pedig a meghosszabbított kezem volt, de emberileg is nagyon sajnálom, hogy egy jó barátom búcsút mond a csapatnak. A döntését megbeszélte velem, és tudom, sokat vívódott, de ugyanakkor megértem és elfogadom. Nagy űrt hagy maga után, de számunkra és utódjai számára egyben motivációt is jelent, hogy bebizonyítsuk: folyamatosan eredményesek tudunk lenni! Sok sikert kívánok neki a Ferencvárosban és a kézilabdán kívül is!"
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke kiemelte, sok nagy meccset vívott meg Lékaival közösen, amelyek közül a legemlékezetesebb a 2012-es londoni olimpia, és főként annak Izland elleni negyeddöntője, ahol a rendes játékidő végjátékában "egészen valószerűtlen módon" sikerült épp az irányító révén egyenlíteniük, majd később nyerniük is."Már fiatalon is kiemelkedett játékintelligenciája, tehetsége, küzdőszelleme révén, és ezt több mint másfél évtizeden keresztül a válogatott szolgálatába állította, ezért a magyar kézilabdázás mindig hálás lehet neki. Egykori játékosként tudom, előbb-utóbb eljön az az idő, amikor már nehezebben viseljük a terhelést, ezért, bár nagyon sajnálom Máté döntését, de átérzem az okát és megértem, hogy már nem tud a válogatottban szerepelni" - jelentette ki Ilyés.