Homma Kazuo aláírt a VFC-hez

Homma Kazuo a mai napon aláírta a Veszprém FC által felkínált, egy évre szóló szerződését, ennek értelmében pedig a következő bajnokságban csapatunkat fogja erősíteni.

Vágó Attila vezetőedző, valamint Garai Péter és Cseresznyés Péter tulajdonosok kifejezett kérésére Japánból ismét Magyarországra utazó játékos pályára lépett a Budapest Honvéd és a Ferencváros elleni edzőmérkőzéseken, sőt az utóbbin győztes gólt szerzett. Az elmúlt pár nap tapasztalatai alapján gyorsan beilleszkedett, s jól érzi magát Veszprémben. Honlapunk ezúton is nagyon sok sikert kíván Kazuonak!

Szerda este Siófokon játszik a csapat

Az edzőmérkőzések sorában holnap az NB-I-es FGSZ Siófok elleni találkozó következik, amely este 18,00 órakor kezdődik a Balaton partján. A hazaiak a Győri ETO-val megkötött megállapodás alapján győri játékosokkal erősödtek, de soraikban tudhatják már többek között Bajner Bálintot is. A sárga-kékek eddig három felkészülési mérkőzést játszottak, a HNK Cibalia, az NK Zagreb és az FC Zlate Moravce ellen is vereséget szenvedtek. A mi esetünkben egy vereség, egy győzelem a mérleg, tehát mindkét csapat javítani szeretne az eredményességén. Csapatunk már kora délután elindul a Balaton-parti stadionba, ahol piros-kék szerelésben lépünk majd pályára.

Forrás: veszpremfc.hu