Kettős vereség a Miskolc ellen

A VESC felnőtt női röplabdacsapata három szettben kapott ki a Miskolctól, a juniorok pedig egy már megnyert mérkőzést veszítettek el hazai pályán.

Az első szett két gyors hazai ponttal indult, ezt követően azonban az eredményjelző már nem mutatott ebben a játszmában Veszprém előnyt. Az első technikai szünetig három (5:8), a másodikig öt pontos különbséget épített fel a vendégcsapat (11:16). Ezt tovább növelték a hazai időkérésig (13:20), s ez végre megtörte a miskolci lendületet, csökkent a különbség (16:20). Ekkor azonban a vendégek mestere élt az időkérés lehetőségével, s ezt követően már csak a miskolciak szereztek pontot (16:25). 0:1.

A második játszma remekül kezdődött veszprémi szempontból, az első technikainál öt ponttal vezetett az egyetemi csapat (8:3). Ezután a remekül nyitó Szabó B. hat nyitásának és a rosszul fogadó hazaiaknak köszönhetően megfordult a mérkőzés menete (10:11). A hazai időkérés sem segített, egy újabb miskolci nyitósorozat, Sitkey M. nyolc nyitásával (12:20) megpecsételődött a szett sorsa, nem tudott talpra állni a hazai csapat (15:25). 0:2.


Fotó: archív

A harmadik szett nagy küzdelmet, remek labdameneteket, fej-fej melletti csatát hozott a játszma közepéig (11:11), innen a veszprémi lányok léptek meg a második technikai szünetig (16:12) a hazai szurkolók nagy örömére. Az öröm azonban nem tartott sokáig, a miskolciak feljavultak és utolérték ellenfelüket (20:20). Mindkét csapat pontosan támadott, így a szetten belül ráadásig jutottak (24:24). Ekkor a pontos nyitásokkal jelentkező Szabó B. került a nyitó pozícióba, aki két ásszal lezárta a mérkőzést (24:26) a hazaiak nagy bánatára. 0:3.

Mérkőzéstükör

Katona Péter: A nyitásfogadásunk az első két játszmában ismét nem volt jó. Viszont, ha olyan lelkesedéssel és akarással játszunk végig, mint a harmadik szettben, amikor a centerjátékunk is megfelelően működött, valószínűleg más lett volna a végeredmény.

Toma Sándor: Nagyon örülök a mai győzelemnek, különösen, hogy 3:0-ra nyertünk egy nagyon lelkes, agresszíven játszó Veszprém ellen.

VESC - Albrecht-Miskolci VSC-MISI 0:3 (-16, -15, -24)

Veszprém, 100 néző, V.: Kiss Zoltán, Nagy Lajos.

VESC: Pekárik E. (6), Pintér E. (7), Dordzsceren D. (8), Jezerniczki T. (6), Tobak E. (2), Környei D. (5). Csere: Májusi D. (liberó), Molnár B. (1).
Edző: Katona Péter

Albrecht-Miskolci VSC-MISI: Szabó B., Szajkó T., Kovács E., Rédei L., Csarkó E., Sitkey M. Csere: Nagy Zs. (liberó), Kiss V.
Edző: Toma Sándor

Az eredmény alakulása:
1. játszma (25 perc): 2:0, 2:3, 5:8, 10:14, 11:16, 13:20, 16:20.
2. játszma (17 perc): 4:1, 8:3, 10:11, 11:15, 12:20, 15:23.
3. játszma (24 perc): 3:3, 7:8, 13:11, 16:12, 18:17, 20:20, 24:24.

Junior: VESC - Albrecht-Miskolci VSC-MISI 2:3 (21, 10, -24, -21, -12)

VESC: Varga N. (7), Májusi D. (15), Pekárik E. (31), Nagy E. (6), Pós A. (3), Holczer F. (4). Csere: Csótár K., Németh K. (liberók), Hunyadvári V. (7).
Edző: Katona Péter

Forrás: vesc.hu/roplabda