Vereség a spanyoloktól
A legutóbbi vb-n bronzérmes spanyolok eddig minden meccsüket megnyerték, a magyarok pedig két siker mellett kikaptak az olimpiai harmadik horvátoktól.
Gólváltás után Császár csúnyán elrontotta a büntetőjét, majd mindkét csapat gyors és sikeres támadás-befejezésekkel haladt előre - váltott vezetéssel -, a védelmek nem remekeltek. Nagy László - aki egy éve kis híján spanyol válogatott lett - és Sarmiento célzott a legjobban a nyitó negyedórában.
Emberelőnyben újabb hétméteres maradt ki - ezúttal Harsányi rontott -, ám így is 9-7-re elhúzott a magyar csapat. A kapuban Miklert váltó Tatai több védést is bemutatott, így sikerült őrizni a vezetést. A 24. percben, 13-11-es hátrányuknál időt kértek a hazaiak, majd Mocsait kiküldték két percre, és hamarosan jött az egyenlítés (14-14). A szünetig ez is maradt az állás.

MTI-fotó: Kovács Anikó
A második játékrész elején sok volt a hiba, az eladott labda magyar részről, ráadásul Schuchot kiállították, így visszavették a vezetést a spanyolok. Nagy László sem úszta meg a mezhúzást, így két percre ő is kiült, Krivokapic pedig büntetőt rontott. Ebben a periódusban a remeklő Tatai tartotta a lelket a többiekben.
A magyarok támadójátéka változatlanul gyenge volt, és a 43. percben már 19-16-ra elléptek a hazaiak. Szívósan küzdöttek a vendégek, de hiába, így újabb tíz perc elteltével, 24-20-nál Mocsai időt kérni kényszerült.
Nagy Kornélt azonban kiállították, ez felborította a terveket, és tovább nőtt a különbség, a végén pedig Sterbik kapus szinte mindent megfogott.
Mocsai Lajos: "Kritikus momentum volt, hogy Nagy László külön őrzőt kapott. Az átlövő-irányító kapcsolat megtört, bizonytalanná váltunk, a befejezéseket pedig elügyetlenkedtük. Sajnálom, hogy így alakult, mert sokáig egy fantasztikus mérkőzés volt a világ élmezőnyéhez tartozó spanyolok ellen."
Magyarország - Spanyolország 22:28 (14:14)
Magyarország: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin, Császár 1, Harsányi 3, Iváncsik G. 3, Krivokapic, Lékai 1, Mocsai T. 2, Nagy K. 1, Nagy L. 6, Putics 2, Schuch, Szöllősi 1, Vadkerti, Zubai 2.
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.
Spanyolország: Sterbik, Sierra (kapusok), Aguinagalde 1, Arino, Canellas, A. Entrerrios 2, Garcia 2, Guardiola, Maqueda 2, Montoro 2, Morros, Rivera, Rocas 5 (1), Ruesga 2, Sarmiento 6, Tomas 6.
Szövetségi kapitány: Valero Rivera.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/0, ill. 1/1.
Forrás: MKSZ