Félidőig szoros megyei rangadó

Megyei rangadóval kezdődött a tavaszi szezon szombaton a Veszprém Arénában, ahol az MKB Veszprém KC a Balatonfüredi KSE együttesét győzte le.

A mérkőzést Laluska gólja kezdte, de a fürediek nem rettentek meg a nagy csapattól, Pásztor és Kovács megtalálta a veszprémi védekezésen a réseket, így tartották magukat partiban, a 14. percben 6:6 volt az állás, Ortega időt is kért. Kifejezetten szoros mérkőzést játszanak a fiúk, a 20. percben, Sótonyi időkérésekor 8:7 volt az állás. A vendégek mindent beleadtak és megérdemelten vezettek is, a veszprémiek csak a 26. percben tudtak egyenlíteni, ekkor Császár magára talált, valamint Jamali és Iváncsik Gergő is a segítségére volt, hogy a félidőben három góllal vezessenek, 15:12-t mutatott az eredményjelző a 30. perc végén.

A második játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a veszprémiek tartották a háromgólos előnyt, a 41. percre pedig növelni is tudták még kettővel, 21:16 volt az állás. A fürediek lelkiismeretesen küzdöttek, egy percig nem adták fel a mérkőzést, míg a veszprémieken látszott a téli szünet és a csapategység sem volt rendben, miután a fél csapat nemrég érkezett vissza a spanyolországi világbajnokságról. A 37. perctől aztán a hazaiak a megszokott formájukat mutatták már, folyamatosan szórták a gólokat, a vendégeknek 10 perc alatt mindössze két gólt dobtak csak, a 48. percben már 27:18 volt az állás. Az 51. percben lett kerek a különbség, mikor Jamali góljával 29:19 lett. Nem volt kérdés a hazai győzelem, inkább csak a különbség mértéke. A végeredményt (33:24) Szöllősi állította be egy hétméteressel.

Mérkőzéstükör

Carlos Ortega: Nem vagyunk elégedettek a mérkőzéssel, de ez az első igazi mérkőzés, mióta együtt van a csapat. Nem vagyunk boldogok, de természetes, hogy a fiúk így játszottak, még fáradtak voltak a világbajnokság két hete miatt.

Sótonyi László: Az első félidőben sokáig jól játszottunk, de a második félidőben kijött a két csapat közti különbség. Kiváló felkészülés volt a két hét múlva esedékes Tatabánya elleni mérkőzésünkre.

MKB Veszprém - Balatonfüredi KSE 33:24 (15:12)

Veszprém: Mirko Alilovic - Iváncsik Tamás 4/2, Laluska Balázs 2, Chema Rodriguez 1, Renato Sulic 8, Mirsad Terzic, Kisék Bence 1, csere: Fazekas Nándor (kapus), Gulyás Péter, Iváncsik Gegő 3, Schuch Timuzsn, Császár Gábor 3, Nagy László 3, Iman Jamali 7, Zivan Pesic, Marco Oneto 1
Vezetőedző: Carlos Ortega

Balatonfüred: Szabó Tamás - Hornyák  Péter 1, Kovács György 3, Gerdán Tibor, Kis Ákos, Zdolik Bence 3, Pásztor István 5, csere: Szathmári János (kapus), Nagy Dániel 1, Németh László, Oscar Rio Rasillo 3/1, Lelkes Gábor, Szöllősi Balázs 4/1, Faluvégi Rudolf 2, Kemény László 1, Grigoriev Alexey 1
Vezetőedző: Sótonyi László.

Kiállítások: 2 perc, illetve 12 perc
Hétméteresek: 2/2, illetve 3/2

galeria_300

Képgaléria