Elhullajtott két pont

A Veszprém FC már két góllal is vezetett a Diósd ellen, de a hajrában a vendégek egalizáltak, így maradt a pontosztozkodás.

Gólnélküli első félidőt követően, a folytatásban felpörögtek az események a pályán, a 68. percben Hevesi-Tóth fejesgóljával köszönt be a diósdi kapuba, 1-0. A második találat is a veszprémiekhez köthető, Kuti pöccintette be a labdát a kapus mellett, a 79. percben 2-0 volt az állás. A kilátógató hazai szurkolók már úgy gondolhatták, hogy meglesz a két pont, de ezután érkezett a feketeleves.


Kuti Dániel góllja a 63. percben

Két perccel a veszprémi találat után a 81. percben Hujber volt eredményes, Kádár már csak belenyúlni tudott a labdába, 2-1. A játékvezető a 83. percben vitatható szituációban kiállította Czvetkót, a vendégek pedig tovább küzdöttek, és a 88. percben ismét Hujber volt eredményes, ezúttal büntetőből, és beállította a mérkőzés végeredményét, 2-2.

Mindkét csapat 9-9 ponttal vágott neki a NBIII Nyugati csoport 9. fordulójának, a döntetlennel továbbra is a 14. helyen áll Jugovits Lajos együttese 10 ponttal. Legközelebb október 26-án, szombaton 14:30-kor a sereghajtó körmendieknél javíthat Veszprém FC.

Veszprém FC - Diósdi TC 2:2 (0:0)

Veszprém, Egyetemi Stadion, vezette: Hofbauer (Szabó P, Hima)

Veszprém: Kádár - Garai, Hanák (Kuti a 63.), Császár, Takács - Udvardi (Kálmán a 88.), Hevesi-Tóth, Molnár Z., Burcsik - Farkas, Pavlitzky (Czvetkó a 70.)
Vezetőedző: Jugovits Lajos

Diósd: Stammel - Kovács Zs., Csepregi (Horváth K. a 75.), Kozma, Riba - Molnár P. (Huller a 75.), Fleith, Hujber, Privigyei - Hollauer, Mojzer
Vezetőedző: Rubold Péter

Gólszerzők: Hevesi-Tóth a 68., Kuti a 79. percben, illetve Hujber a 81. és a 88. percben.
Sárga lap: Burcsik az 56., Molnár Z. a 89. percben, illetve Csepregi az 57. percben.
Piros lap: Czvetkó a 83. percben.

4

Képgaléria