Hazai győzelem, idegenbeli vereség

A Lizards Floorball Team U14-es csapata hazai pályán 7-6-os győzelmet aratott a Komárom felett, idegenben 3-2-es vereséget szenvedett a fővárosban.

A mérkőzés során két gólnál nagyobb különbség nem volt a két csapat között. A Gyíkok kisebb fölényét az mutatja, hogy szinte végig ők vezettek. Voltak azonban megingások az első két harmadban. A kezdetben kialakított kétgólos előnyt például az első harmad végén 20 másodperc alatt dolgozta le a maroknyi komáromi csapat.


Fotó: archív

A második harmad derekán pedig még a vezetést is megszerezte az SZPK. Aztán a harmad végére kiegyenlített a hazai gárda és utána nem is adta ki a kezéből a mérkőzést. Az utolsó játékrészben nagyon okosan játszottak és nem követték el a kezdetben látott hibákat. 3 és fél perccel a mérkőzés vége előtt újra egy gólra olvadt a Lizards előnye. Az erődvárosiak kiadtak magukból mindent a hajrában, de nem sikerült újból az egyenlítés.

Lizards FT - SzPK Nokia Komárom 7-6 (3-3, 2-2, 2-1)

Keret: Réti Anna, Tóth Imre, Orosz Luca, Kiss Máté, Praznovszky Pál, Bódis Máté, Balázs Levente, Réti Péter, Fertig Dávid, Trombitás Anna, Bögi Levente, Pintér Márton, (Tóth Péter, Tótik Loretta, Trombitás Balázs, Hajas Emma)
Kapus: Tótik Simon, (Maier Péter)
Edző: Kiss Zoltán

Az első harmadban több helyzetet sikerült kialakítani a gyíkoknak, de valahogy a befejezés nem sikerült. Egy gólt kaptunk, ami azért nem adott nagy aggodalomra okot. A második harmad végre jobban sikerült. Két távoli lövés is betalált a cápák hálójába. Először Praznovszky Pál, majd Réti Péter is eredményes volt. A harmadik játékrészt legszívesebben el szeretnénk felejteni. Először Tóth Simon kapott egy olyan potyagólt, amit ritkán lát az ember. Egy előre ívelt rossz passz beszédült mellette. Később Maier Péter sérült meg egy magas ütő miatt a szeme mellett, mely sajnos még két perces kiállítást sem ért. Majd a győztes gól úgy született, hogy Tóth Simon azért nem tudott a labda után nyúlni, mert a sisakját megrúgta a gólt szerző csatár. Szerencsére Ő tudta folytatni a védést, míg Maier Péter nem tudott visszatérni a játékba - számolt be Orosz Tamás.

Vajda WS - Lizards Floorball Team 3-2 (1-0, 0-2, 2-0)

Keret: Réti Anna, Tóth Imre, Orosz Luca, Kiss Máté, Praznovszky Pál, Bódis Máté, Kiss Csenge, Balázs Levente, Réti Péter, Fertig Dávid, Trombitás Anna, Bögi Levente, Kiss Csongor, Trombitás Balázs
Kapus: Tótik Simon
Edzők: Kovács Tamás, Tótik Sanyi
Tartalék: Pintér Márton, Tóth Péter