Sima vereség a világbajnok spanyoloktól

A magyar férfi kézilabda-válogatott sima, 34-27-es vereséget szenvedett az esélyesebb, világbajnok spanyol csapattól a dániai Európa-bajnokság vasárnapi nyitónapján.

A csoport első mérkőzésén, az Izland-Norvégia (31-26) találkozón szurkolók közül sokan gondolták úgy, hogy a kvartett másik összecsapását is figyelemmel követik, így a maroknyi magyar és spanyol drukkerrel kiegészülve nagyjából négyezren foglaltak helyet a lelátókon.


MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar kapuban Mikler, a túloldalon pedig Sierra kapott lehetőséget, utóbbi kezdett jobban, hiszen előbb Császár ziccerét, majd Ancsin átlövését és Iváncsik lerohanást követő próbálkozását is hárította. A spanyolok eközben háromszor is betaláltak, míg a magyar gólcsendet végül Gulyás törte meg. Mocsai Lajos háromgólos spanyol előnynél, a nyolcadik perc elején időt kért, de a játék képe nem változott. A félidő közepén Mocsait és Puticsot néhány másodperc különbséggel állították ki, a kettős emberelőnyt azonban sikerült minimális "károkkal" átvészelni (9-4). Egy spanyol kiállítás alatt magára talált a magyar csapat, Mocsai Tamás átlövésével kétgólosra csökkentette a különbséget, Manuel Cadenas pedig rögtön időt kért. A magyarok lendületét végül Putics kiállítása törte meg, a félidő végére pedig mintha fejben kissé összeomlott volna a gárda, így a szünetre hétgólosra duzzadt a különbség.

A semleges szurkolók egy része úgy gondolta, a találkozó eldőlt, ugyanis a fordulást követően már jóval több volt az üres szék a lelátón. A magabiztos vezetés tudatában a spanyolok védekezése kissé fellazult, amit ki is használtak a magyarok, de saját kapujuk előtt már nem tudták hatástalanná tenni a rivális játékosait. Ennek köszönhetően mindkét oldalon potyogtak a gólok, de a különbség nem változott (25-18).


MTI Fotó: Kovács Tamás

A hajrában mindkét oldalon elsősorban a cserék kaptak lehetőséget, a végére pedig maradt a hétgólos különbség.

A magyar válogatott legközelebb kedden, 18 órától lép pályára az Eb-n, amikor a norvégokat vasárnap 31-26-ra legyőző izlandi csapattal találkozik.

Mérkőzéstükör

Mocsai Lajos szövetségi kapitány: "Számunkra a mostani felállásban kellett egy kis tapasztalat, hogy játékba lendüljünk, tudtuk jól, hogy azok a fázisok, amik az első félidő első és utolsó tíz percében történtek, a világbajnok ellen nem megengedhető. Az a csapat, amely az elején nem tudja belőni a helyzeteit, komoly hátrányba kerül. Amikor a csapat feloldódott, a második félidőben improvizatívabban, keményebben kézilabdázott. A csapatunkból hiányzik még az összhang, ráadásul sajnos az átlövőink játékhiánnyal küszködnek."

Ilyés Ferenc: "Tizenöt perc után érkeztünk meg erre az Európa-bajnokságra, feljöttünk két gólra, aztán pár hibát elkövettünk támadásban, és kaptunk öt leindítás-gólt, amivel hét lett a különbség a szünetre. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy megpróbáljuk megfordítani, de öt gólnál jöttek olyan ítéletek, amelyekkel egyszerűen nem tudtunk továbblépni. Azt hiszem, ennek a spanyol válogatottnak talán túlságosan is nagy respektje van a bíróknál."

Lékai Máté: "Kétszer ilyen tíz percet nem szabad csinálnunk, mint az első félidőben, ekkora hátrányt a világbajnok ellen nem lehet behozni. A második félidőre kicsit jobban összeállt a támadójátékunk, de a védekezésben sajnos 17-17 kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni. Ki kell elemezni a látottakat, és az izlandiak ellen jobban kell teljesíteni."

Victor Tomas: "Az első percekben mutatott teljesítményünk nagyon fontos volt, boldog vagyok az egész mérkőzésen mutatott játékunk miatt, de továbbra is keményen kell dolgozunk."

Manuel Cadenas szövetségi kapitány: "Mindig nehéz az első meccs egy Európa-bajnokságon, de ma szerencsére nagyon magabiztosak voltunk. Végig uraltuk a mérkőzést, támadásban és védekezésben egyaránt. Nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével."

Spanyolország-Magyarország 34-27 (17-10)

Aalborg, Gigantium, 4000 néző, v.: Krstic, Ljubic (szlovének)

Gólszerzők: Rocas 5/3, Tomas 5/1, Rivera 4/1, Andreu 4, Entrerrios 3, Guardiola 3, Maqueda 2, Sarmiento 2, Ugalde 2, Garcia 2, Gurbindo 1, Canellas 1, illetve Iváncsik G. 6, Lékai 4, Vadkerti 3, Császár 2/2, Mocsai 2, Schuch 2, Gulyás 2, Szalafai 2, Nagy K. 1, Ancsin 1, Putics 1, Ilyés 1

A csoport további programja:

kedd:
Magyarország-Izland 18.00
Norvégia-Spanyolország 20.15
csütörtök:
Spanyolország-Izland 18.00
Magyarország-Norvégia 20.15

A négyesből az első három jut tovább a középdöntőbe.