Ezerhatszáz jelentkező a Spartan Race-n

Tizennégy ország képviseltette magát a vasárnap véget ért Reebok Spartan Race-en. A 18 akadályos sportpályán a mieink közül Kovács Zsolt és Kempelen Zita lett a legjobb.

Az 1600 jelentkezőből álló mezőny nemcsak a sártól és a csapadéktól volt színes: érkeztek hozzánk Németországból, Angliából, de még az Egyesült Államokból is.

A bakonyi extrém rendezvény szlovák, cseh, osztrák, román, német, angol, amerikai, szerb, lengyel, olasz, szaud-arábiai, macedón és mexikói sportolók körében volt a legnépszerűbb. Az elit kategóriában a szlovák Peter Ziska és a cseh Tereza Klimesova győzött Eplényben.

A versenyzőknek mintegy 7 és fél kilométert, 400 méter szintkülönbséget kellett leküzdeniük, miközben cirkuszi mutatványokhoz hasonló manővereket kellett végrehajtaniuk. Volt itt minden: tűz felett ugrás, falmászás, kötélmászás, palánkátugrás, gerelyhajítás, tóban és patakban futás, gumiátborítás, homokzsákcipelés és szögesdrót alatti kúszás is szerepelt. Mit is mondhatnánk: nem irigyeljük a részt vevőket, le a kalappal előttük!

„Az esős időjárás sem befolyásolta a versenyt. Közel 600 nézőnk volt, 130 önkéntes segített a lebonyolításban.” - meséli a főszervező, Fábián Miklós. ” A G-Force edzőinek segítségével mindenki igénybe vette a bemelegítést. Reggel kilenctől félóránként, hatalmas ováció kíséretében, 250 fős hullámokban indítottuk a mezőnyöket, utoljára az önkéntesek csapata vágott neki a távnak.”

Számunkra az a tény a legsokkolóbb, hogy közel hetven kisgyermek is teljesítette a nem mindennapi akadálypályát.

Fontosnak éreztük kiemelni azt a tényt is, hogy ha csapatmunkáról van szó, abban verhetetlenek vagyunk, ugyanis a magyar X2S Salomon Team bizonyult a legjobbnak, maga mögé utasítva két szlovák formációt is.

“Az első magyarországi Reebok Spartan Race visszajelzései pozitívak voltak, a verseny finisében nagyon fáradt, de mosolygós és önfeledt arcokat lehetett látni. Az extrém pálya ellenére komoly baleset nem volt, néhány bokaficamról és horzsolásról van tudomásom.” - mondta el Fábián Miklós a közleményében.

Mindenkinek köszönet jár a kemény helytállásért! Terveink szerint még idén megrendezzük a következő hazai spártai viadalt” - zárta közleményét a főszervező.

2013-ban a világon mintegy 60 Spartan Race-t írtak ki, ezeken összesen közel félmillióan álltak rajthoz. Most már mi is elmondhatjuk, hogy a Spartan Race 2014 áprilisában, Eplényben debütált Magyarországon - erre a versenyzőktől kezdve a szervezőkön át a Wikipédiáig biztosan mindenki emlékezni fog.

Aki kedvet kapott a megmérettetéshez, az a következő versenyre időben nevezzen, mert az a tippünk, hogy a helyek nagyon gyorsan be fognak telni. A magyar pályarekordot Peter Ziska tartja, ezt kell megdönteni legközelebb: 45:05.65. A legjobb időt a magyarok közül Mester Bálint futotta (46:19).

Eredmények

Elit férfiak:
1. Peter Ziska (szlovák), ideje 00:45:05.65
2. Mester Bálint (magyar), 00:46:19.95
3. Kovács Zsolt (magyar), 00:46:30.65

Elit nők:
1. Tereza Klimesova (cseh), ideje 00:56:56.20
2. Blanka Plackova (szlovák), 01:02:13.35
3. Kemplelen Zita (magyar), 01:04:22.25

Elit csapatok:
1. X2S Salomon Team (Mester Bálint, Kovács Zsolt, Gombos Károly, Sipiczki Csaba), idejük 03:32:57
2. Reebok Spartan Team (szlovák), 03:38:43
3. Spartan Patriot Team (szlovák), 04:06:27

Forrás, fotók: extrem.hu