A kendo egy külön életforma

A japánokat a Kokushikan Egyetemről ismerem, ez egy Budo sportegyetem, ahol a kendó szak is megtalálható. A Budo nem más, mint a judo, kendo, karate és aikido összefoglaló neve, az egyetemen ezeket a sportágakat tanulhatják a hallgatók négy éven keresztül. A Magyar Kendo Szövetség kapcsolatban áll ezzel a japán egyetemmel, és egy olyan hagyomány alakult ki közöttük, hogy minden évben harmadéves japán diákok érkeznek ösztöndíj keretében Magyarországra. Először vidékre látogatnak el, többek között Veszprémbe, Szegedre, Győrbe, Miskolcra, majd pedig Budapest a végállomása az általában 16 fős küldöttségnek, akiket két tanár szokott elkísérni a tanulmányútra. Veszprémben nekem jutott az a feladat, hogy három japán diákot kalauzoljak, mivel egy évet én is eltölthettem a fent említett egyetemen, Japánban. A fiatalok 10 napot töltöttek el városunkban, megismerkedtek a magyar kultúrával, ételekkel, tanulmányozták a hazai edzésmunkát, a kendó minőségét, fejlettségét és színvonalát – mondta Áron.

Említetted, hogy egy évet a kendó őshazájában töltöttél, hogy adódott a lehetőség, hogy kint tanulmányozd az ottani szokásokat, edzésmunkát? Hogy érezted magad?

Az egy év nagyon hosszú idő volt, annak ellenére nagyon hamar eltelt. A Magyar Kendo Szövetség által hirdetett ösztöndíjnak köszönhetően sikerült kijutnom Japánba. Az ösztöndíj feltételei között szerepelt az érettségi, bizonyos eredmények, plusz két dan fokozat elérése. Általában olyan embereket szokott a szövetség kiküldeni, akik fontosak számára, később is számolnak velük, építhetnek rájuk, valamint kendó tanárok lehetnek. Szakmai szempontból is fontos volt számomra, hogy kijuthattam Japánba, rengeteg dolgot sikerült elsajátítanom, nagyon jól éreztem magam. Az egyetemen a heti 13 edzés mellett a konyhán dolgoztam, a reggeli és esti edzések között, valamint ezek mellett más óráim is voltak. Időm jelentős részét természetesen a kendó kötötte le, még nyáron, amikor a baseballosok és a kézilabdások is szünetet tartottak, nekünk akkor is kötelező volt mindig edzésre menni. Az edzések végeztével pedig edzőtáborba vonultunk a Fuji hegy alá, ami nagyon nagy élmény volt számomra. A japán nyelvvel meg kellett birkóznom, nehéz helyzetben voltam, de a végére alapszinten sikerült elsajátítanom. A japánok saját nyelvüket részesítik előnyben, angolul is tanulnak, de nem viszik túlzásba.

Hogyan fogadtak a kinti emberek, milyen az ottani kultúra?

Mivel Japán egy szigetország, az ott élő emberek nagyon zárkózottak. Az osztálytársaim is kezdetben elzárkóztak, ám minél több időt töltöttem velük, annál jobban kinyíltak, sokat foglalkoztak velem, barátságosak voltak, a vége felé már sok közös programunk volt, többek között együtt karaokeztünk esténként. A japánok gondolkodása nagyon más, mint hazánkban, mindent 120 százalékosan akarnak véghezvinni, csoportban bármit képesek megoldani, remekül összehangolt emberek, mindig csak a cél lebeg a szemük előtt.

Magyarországon nem valami népszerű ez a küzdősport, te hogy kerültél vele kapcsolatba, mikor kezdtél kendózni?

2001-ben kezdtem el kendózni, ekkor határoztam el, hogy keresek egy küzdősportot, amivel el tudom tölteni az időmet. Egy plakáton láttam meg, hogy a Bem József Általános Iskolában kendót oktattak, így elmentem egy edzésre, ahol is egy japán mester volt az oktató. Rögtön megtetszett a sportág, és mivel japán rajzfilmeken nőttem fel, mondhatni Japán mániás voltam, elkezdtem edzésekre járni. Az ázsiai edzők két-három évenként váltogatták egymást, mivel ők önkéntes alapon voltak itt Magyarországon. Létezik ugyanis egy olyan szervezet, akik „elmaradott országokba” küldenek edzőket, itt nem a gazdasági, pénzügyi elmaradottságra gondolok, hanem a sport oldalára vonatkoztatva. Például a baseball és kendó is háttérben van hazánkban, ezért ez a szervezet olyan mestereket küld az adott ország(ok)ba, akik megteremtik a nemzetnél a sportág alapjait, lefektetve a sportág alapkövét, szabályait.

16 évesen országos bajnok lettem az egy dan alatti kategóriában, egyéniben és csapatban is, majd később ismét sikerült országos bajnokságot nyernem. A junior EB-n legjobb eredményem egy nyolc közé jutás, míg kint létem alatt a Japán egyetemi bajnokságon harmadik helyezést értem el. Sajnos Magyarországon nem örvend nagy népszerűségnek a kendó, mivel nem is ismerik az emberek, nincsenek tisztában azzal, hogy ez Japánban miként épül fel, milyen tisztelet övezi Ázsiában. A kendó a japán szamuráj szellem továbbfejlesztett változata, a japán kultúra tradicionális része. Náluk minden általános-és középiskolában kötelező űzni ezt a sportágat, testnevelés órákon a kendó és a judo közül lehet választani. Míg nálunk például kézilabda tagozat van egy középiskolában, náluk külön kendó tagozat van. A japánok 6-7 évesen kezdik el űzni, majd az általános-és középiskolában folytatják, így nagyon képzett versenyzők lesznek belőlük. Aki ezt követően budo szakon folytatja tanulmányait az egyetemen, abból vagy kendoedző vagy rendőr lesz, mivel a japán rendőröknek kötelező budo szakot végezniük.

Jelenleg versenyzel-e, milyen fokozattal rendelkezel?

Jelenleg három danos vagyok, de nyáron készülök a negyedik dan megszerzésére. Sajnos volt egy ínszalag-szakadásom, a csuklóm eltörött, így hosszú időt kellett kihagynom, de már újra elkezdtem az edzéseket, próbálok formába lendülni. Klubomban, a Bakony Kendo és Aikido klubban próbálok minél többet segíteni a fiataloknak, akik még nem állnak magas szinten ezzel a sportággal. A kendóban szinte még én is kezdőnek számítok, így még nem gondolkodtam az edzői hivatáson, de szeretnék majd a későbbiekben edző lenni.

Sok sikert és kitartást kívánunk neked a jövőben!