Sok hibával tarkított szezonkezdés

Gyengén kezdte az idény első meccsét az 1. Futsal Club Veszprém csapata a megerősödött Dunaújvárossal szemben.

Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk. Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, hiszen Tar  került nagy helyzetbe, azonban belerúgta a labdát tavalyi kapusunkba. Ezután rengeteg pontatlanság jellemezte játékunkat, nem volt folyamatos a játékunk. Hibáinkból ellenfelünk két gólt tudott szerezni, amivel elég nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Csakhogy fiaink rengetegszer bebizonyították már, hogy bárhonnan képesek felállni. Most sem volt másként. A félidő végéhez közeledve mi is kihasználtuk a lehetőségeinket, ezzel újra meccsben voltunk. Így 2:2-vel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidő is teljesen kiegyenlített játékot hozott. Hol nekünk voltak gólszerzési lehetőségeink, hol pedig ellenfelünknek. A félidő közepe tájékán labdát szereztünk, de passz helyet a cselt választottunk, amiből kontrázhatott a Dunaújváros és sajnos góllal fejezték be. Így újra mehettünk az eredmény után. Nem sokkal később egy kiállítást követően emberelőnybe kerültünk. Csapatunk ezt az emberelőnyös helyzetet nagyon szépen végig vitte majd góllal fejezte be. Az eredmény 3:3. Ezek után inkább a mi akaratunk érvényesült, de a befejezések rendre nem akartak sikerülni, ami meg is bosszulta magát, mert Boromisza is idő előtt mehetett zuhanyozni fegyelmezetlensége miatt.

Már úgy tűnt, hogy nekünk sikerül kivédekezni az emberhátrányt és kitartunk... Sajnos nem. A mérkőzés hátra lévő részében mindent megpróbáltunk, de a legnagyobb helyzeteket is sikerült elpuskáznunk. Így csapatunk első mérkőzését 3:4-re elveszítette.

Az eredménytől függetlenül a szurkolók egy igen lüktető mérkőzésnek lehettek szemtanúi. Legközelebb szeptember 28.-án játszunk a Rubeola csapata ellen. Reméljük ott már sikerül megszereznünk a három pontot - számol be a csapat hivatalos oldala.

1. Futsal Club Veszprém - Dunaferr DF Renalpin 3:4 (2:2)

Veszprém, vezette: Solymosi, Czene-Joó

Veszprém: Schmidmajer - Németh, Boromisza G., Tar, Gulyás, csere: Finta, Boromisza D., Püspök, Vas, László, Bognár P.
Vezetőedző: Madarász János

Dunaferr: Reveland - Aradi, Horváth Sz., Horváth N., Klacsák, csere: Rigó, Nagy A., Ivacs, Schrancz, Hosszú, Bognár B., Hajnal, Fekete
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Gólszerzők: Boromisza G. a 18. és a 29., Tar a 20. percben, illetve Gulyás a 9.(öngól), Hosszú a 13. és a 27., Fekete a 35. percben.
Piros lap: Boromisza G. a 33. percben, illetve Horváth N. a 29. percben.

Képgaléria