Mikler Rolandé lett a forduló védése a BL-ben
A Telekom Veszprém 29-28-ra legyőzte a Meskov Breszt együttesét a Bajnokok Ligája 4. fordulójában szombaton. Mikler Roland a találkozó utolsó másodperceiben hétméterest hárított, így a bakonyi csapat két ponttal utazott haza. A magyar kapus hárítása lett a forduló védése.
Fotó: Vörös Dávid
A két pont azért is különösen értékes a Veszprémnek, mert október 1-jén, hétfőn menesztették a csapat vezetőedzőjét, Ljubomir Vranjest az elmaradozó eredmények miatt. Úgy tűnik, nagyon jó döntést hozott a vezetőség, nemcsak azzal, hogy megvált a svéd szakembertől, hanem azzal is, hogy Gulyás Istvánt bízta meg ideiglenesen, aki vezetőedzőként győzelemmel debütált.
A végig kiélezett, fordulatos találkozó hatvanadik percében 29-28-as veszprémi vezetésnél büntetőhöz jutott a hazai együttes, azonban Mikler Roland bravúrral hárította a hétméterest. Védését a forduló legjobbjának választották.