Régi ismerős a pályán
A hát mögötti gólok felelőse az indexveszprem.hu-nak elárulta: nincs benne harag, hogy az MKB VKC tavaly ilyenkor (létszámstop miatt) nem tartott rá igényt; immár úgy van vele, hogy talán előbb is válthatott volna csapatot.
– A szombati elődöntőtök előtt számoltad, hogy mennyien lapogatták meg a válladat?
– Nem, de jól esett, hogy az „emkábé” szimpatizánsok nem felejtettek el, hovatovább eztán is kedvelnek, legalábbis erre utal, hogy az újbóli találkozásainkkor rendre volt egy-két kedves szavuk hozzám. Jó volt újra a közelükben lenni. Néhányuk azzal jött, hogy hiányzom az itteni keretből, ám a megnyilvánulásaik bármennyire is megdobogtatták a szívemet, a helyzetet próbáltam reálisan kezelni - válaszolt az első kérdésre az olimpiai negyedik (2004), vb-hatodik (2003, 2009), a kenyéradóival – a Várpalotai Bányász SK-val, a Dunaferr SE-vel, a Fotex KCV-vel, az MKB VKC-val és a HC CO Zagreb-bel -, de főként a „bankosokkal” kilencszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes, KEK-első és -finalista, BL- és kétszeres Európai Szuperkupa-döntős csillag.
– Nyugtass meg bennünket, ugye, a hétvéginél tudsz jobban is tüsténkedni…
– Természetesen, noha nem indulnék ki abból, hogy az orosz Chehovski Medvedi Moskva-nak (33–29) csak két gólt lőttem, míg a volt társaim elleni záró csata során (28–39) eredménytelen maradtam. Utóbbi párharc után gratuláltam Pérez Carlos-éknak, akiknek amúgy minden bejött, s akik ellen nem vettünk revansot, lévén, az ehingeni Schlecker-kupa bronzmérkőzésén szintén kikaptunk tőlük (34–38). Ezzel együtt nem esünk kétségbe, továbbra is minden poszton erős a gárdánk, amelynek legfontosabb feladata a BL-re való felkészülés.
– Kicsit visszakanyarodva az időben, miként értékeled az előző szezonbeli produkciódat?
– Mint ismert, gazdasági és szakmai okokból szorultam ki az MKB VKC keretéből, jóllehet a veszprémiekhez 2012. nyaráig kötött kontraktus. Később a Tatabánya Carbonex KC-t erősítettem kölcsönjátékosként, majd februárban a többszörös BEK-győztes és BL-döntős zágrábiak alkalmazottja lettem. Miután kivásároltak a megállapodásaimból, két és fél éves szerződést írtam alá velük. Mint utóbb megtudtam: régóta meg akartak szerezni. Rögtön a mély vízben találtam magam, eleinte hullámzóan muzsikáltam, ám a vezetőink kérték: ne idegeskedjek, mert időre van szükségem ahhoz, hogy a gépezetükben megleljem a helyem. Akkortájt több új sémát tanultam meg, ugyanis jelezték, hogy a BL-ben csak így állhatom meg a helyem.
– A kinti társakkal hamar megtaláltad a közös hangot?
– A nálunk abban az időben sportigazgatóként dolgozott Bozsidar Jovics, a szélső Mirza Dzsomba és a balkezes macedón bombázó, Kirill Lazarov – akikkel „fotex-esként” hajdan együtt iparkodtunk – segített abban, hogy mielőbb megszokjam az új és számomra szokatlan légióséletet. Persze a többieket is ismertem, akik egytől-egyig elfogadtak, s akikkel a mostani, immár baráti viszonyunkat elősegítették a későbbi diadalok.
– Tavasszal gyakran olvashattuk: dicsérnek a zágrábi elöljárók; szerintük többször bizonyítottad a nemzetközi klasszisodat…
– Tényleg akadtak jó fellépéseim, talán tettem valamit hozzá a bajnoki és kupaaranyunkhoz, de sosem szerettem minősíteni az „alakításaimat”. Mindig próbálom kihozni magamból a maximumot. Ahhoz, hogy valaki jól teljesítsen, a többi játékos is kell, vagyis hiba a társaságból egy embert kiemelni. Hozzám egyébiránt az jutott el, hogy a találataim, a jó „darabjaim” mellett segítettem az átlövőknek és jó játékkapcsolatba kerültem a karmesterünkkel, Ivano Baliccsal.
– A horvát drukkerek is megbarátkoztak veled?
– A tizenötezer férőhelyes csarnokunkban már márciusban láttam olyan híveket, akik a pályán viselt, 77-es számú mezemben „feszítettek”. A jelentősebb összecsapásaink előtt integettek, illetve megállítottak, kérdezték, hogy mire számíthatnak az ütközeteinkkor, majd minden jót kívántak. Örülök, hogy a körükben is népszerű lettem. Mivel mindig fontosnak tartottam a közönség kiszolgálását, a bajnoki hajrában lőttem „nekik” két hát mögötti gólt.
– Ha szabad megjegyeznünk, azért nem volt fenékig tejfel az életed, hiszen eltörött az orrcsontod…
– Az egyik gyakorlásunkon ütköztem az egyik csapattagunkkal, Marino Mariccsal, ő „egyenesítette ki” a szaglószervemet. A beállósunk le akart fordulni rólam, s közben a könyökével „megkínált”. Az orromat később megműtötték, helyre tették, ezért egy ideig egy speciális védőmaszkot viseltem, ami nem zavart, tudtam magam tőle függetleníteni. Az operációt azonban az ellenségeimnek sem kívánom.
– A lapok nemrég azt közölték, hogy a tavaszi, gyenge BL-mutatóitok miatt nem tolonganak a szponzorok a klubotok támogatásáért. Ennek tudható be, hogy körötök anyagi problémákkal küszködik és emiatt csökkentették a fizetéseiteket?
– Ha arra gondolsz, nem erősíthetem meg azokat az információkat, miszerint a működtetőinknek gondot okoz, hogy a klub hitelt vett fel Balics megtartásáért, vagy hogy Lazarovnak „horror” összegű illetménye lett volna, továbbá hogy a pénzügyi szempontú tárgyalásoknak majd’ mindenki áldozatul eshet. Egy biztos, a korábbiaknál szerényebben működünk, de szerintem ezzel mások is így vannak a kontinensen. A HC CO Zagreb az én megállapodásomba is „belenyúlt”, de az abban eszközölt változtatások nem anyagi jellegűek voltak, így rábólintottam arra.
– De hát az egyleted közös megegyezéssel szerződést bontott a szabadlistára tett Lazarovval, aki meg sem állt a spanyol Renovalia Ciudad Real-ig – állítólag képtelenek „voltatok” kigazdálkodni a bérét –, Dzsomba szerződését sem „hosszabbítottátok meg”, akinek a jövőben a lengyel KS Vive Targi Kielce-ben íródik tovább a karrierje, és a főmenedzseretek, Zoran Gobac is veheti a kalapját…
– A soraink élén álló, egyesek szerint nálunk korlátlan úrnak számító elnök Füredre is elkísért bennünket, tehát nem távozott a posztjáról, két évtized után is kormányozhatja a műhelyünket. Én is találkoztam azzal a cikkel, miszerint a távozása forradalmat jelenthet a horvát kézilabdában, lévén, mifelénk mindennek ő az alfája és az omegája. Dzsomba helyén az utóbbi időben inkább már Zlatko Horvat (a füredi viadal gólkirálya – a szerző) játszott, míg Lazarov játéka nem tetszett az edzőnknek, Velimir Kljaicsnak. A folytatás előtt nem látok szakmai gondokat. A szlovén kapusunk, Gorazd Skof meghosszabbította a szerződését, három éves kontraktust kötöttünk a honfitársával, az irányító-lövő David Spilerrel, s hozzánk került a szlovák beálló, Michal Kopco is. Velük, valamint Baliccsal, Toncsi Valcsiccsal, Manuel Strlekkel, Ivan Pesiccsel és Marko Kopljarral megállhatjuk a helyünket a BL-csoportunkban, ahol sorrendben a román HCM Constanta, a bosnyák HC Bosna Sarajevo, az orosz St. Petersburg HC, a Ciudad Real és a német SG Flensburg-Handewitt vár ránk.
– Eddig miként szerepeltetek a holt idény felkészülési rendezvényein?
– A porecsi torna döntőjében nyertünk a német VfL Gummersbach ellen, később legyőztük a Pick Szegedet, majd a németországi Ehingenben és Füreden harmadikak lettünk.
– Zágráb egy sportváros, ahol mindig történik valami. Gondolom, ennek megfelelően jól érzed magad kint…
– Most, hogy immár a családom is velem van, remekül. Először szállodában laktam, ritkán járhattam haza; akkor kicsit magányos voltam. Feleségemmel, Valériával, illetve két közös gyermekünkkel, Gyuszkóval és Franciskával egy lakóparkban leltünk otthonra. A kicsik nemsokára egy óvoda magyar nyelvű, kisebbségi csoportjába járnak. Közel van hozzánk a stadion, a strand és az uszoda; az utóbbiban a minap szorítottam a vízilabda Eb-n menetelő magyaroknak. A kevés szabadidőmben azért a cimboráimmal is vagyok.
– Igaz, hogy a hazai pénzintézetek reklámjai után ismét egy kisfilmben tűnhetsz fel?
– Horvátországban velem és Baliccsal forgatják azt a népszerűsítő, bemutatkozó filmet, amivel a horvát és a magyar sportági szövetség a közelgő, koppenhágai EHF-kongresszusra készít. Az illetékesek akkor döntenek a 2014-es közös Eb-rendezésünkről.
– Ezer szállal kötődsz Veszprémhez, miközben az MKB VKC tavaly eladólistára tett. Immár elárulhatod, emiatt neheztelsz valakire?
– Nincs bennem amiatt harag, hogy az akkori keretszűkítés áldozata, létszám feletti lettem, hiszen sokat köszönhetek a klubnak. Nyolc évet játszottam Veszprémben. Ha nem is naponta, de néha beszélgetek Eklemovics Nikoláékkal, mégis, tudod, mit mondok: lehet, hogy előbb kellett volna váltanom. Csupán egy dolog miatt vagyok szomorú: a szívemet, a lelkemet adtam a klubért, ám egy plakettet sem kaptam az elváláskor, nemhogy egy búcsúmérkőzést.
