Nagyobb mozgástere és több pihenője lesz a csapatoknak a kézivébéken

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) július 1-i ülésén játékosbarát határozatokat fogadott el a leendő világbajnokságok lebonyolításaival kapcsolatban.

A göteborgi ülésen hozott döntések 2020 január 1-től lépnek életbe, tehát az idén decemberi vb-n Japánban még nem ezek a szabályok lesznek a mérvadók.

Szélesebb mozgásteret kapnak a szövetségi kapitányok, 16-ról 18 főre nő a benevezett keretek létszáma, mely a játékosok számára is több pihenőt jelenthet. A torna előtti bő névsor pedig 28-asról 35-ösre emelkedik, ráadásul elég az eddigi kettő helyett egy hónappal a kezdés előtt leadni a listát.


MTI/Illyés Tibor

A vb alatti cserék lehetőségét háromról ötre emelték.

A pihenőnap fogalmát is konkrétabbá tették, mellyel ismét csak a sűrű terhelésből adódó sérülésveszélyt csökkentették. Minden meccs után kötelező lesz a szünnap a válogatottak számára. És nemcsak azt zárja ki ez a módosítás, hogy két nap alatt kétszer lépjen pályára egyazon együttes, hanem azt is megszabja, milyen hosszú utazás fér bele egy pihenőnapba. Ha a két versenyhelyszín között 4 és fél óránál hosszabb időt vesz igénybe az utazás, az nem számít pihenőnapnak, azaz még azt is be kell illeszteni az érintett csapat következő találkozója elé.